Haldokló csillagot ábrázolhat egy hatezer éves kőkarcolat

kőkarcolat

Egy szupernóva valaha felfedezett legrégebbi ábrázolása lehet egy 6000 éves himalájai kőkarcolat, amelyről négy évtizeden át úgy vélték, hogy egy vadászjelenetet ábrázol. 

A rajzon látható két égi objektum azonban felkeltette indiai csillagászok érdeklődését. 

Az Indian Journal of History of Science című tudományos szaklapban megjelent tanulmányukban a kutatók kifejtették elméletüket, amely szerint a Himalája kasmíri térségében talált kőkarcolat egy szupernóva, vagyis egy haldokló csillag utolsó robbanásának ábrázolása.

A régészek csaknem fél évszázada találták a kőbe vésett rajzolatot a Kasmírban lévő Burzahama lelőhelyen, ahol időszámítás előtt 4300 körülre tehető a legrégebbi település léte. A rajzolaton két vadász, egy bika és az égen két sugárzó korong látható. Utóbbiakról korábban azt feltételezték, hogy két napról van szó. 

Mayank Vahia, a mumbai Tata Kutatóintézet munkatársa valamint indiai és német asztrofizikusokból álló csoportja nem fogadta el ezt a magyarázatot. "Úgy véltük, hogy olyan objektum lehetett, amely megjelent és megragadta a művész figyelmét" - idézi Vahiát a The Guardian internetes kiadása.

A káprázatos robbanásokkal haldokló csillagok, vagyis szupernóvák olyan jeleket bocsátanak ki, amelyek évezredeken át sugároznak az univerzumon át, így lehetővé teszik a csillagászok számára, hogy kövessék őket. 

Vahia és kutatócsoportja átvizsgálta a csillagászati jegyzéket az ősi leírás alapján. "Olyan jelenséget kellett találnunk, amely az éjszakai égbolton fényesebb, mint a Hold és nappal is látható" - emelte ki a szakértő.

Így bukkantak rá a HB9-jelű szupernóvára, amely az időszámítás előtt 4600 körül robbant fel. Kasmírból nézve a szupernóva az Orion csillagkép közelében jelenhetett meg, amely vadászjelenetként is ismert, amelyben Orion, a vadász éppen a Bikával küzd.

"A szupernóva éppen a Taurusz, vagyis a bika csillagkép felett jelent meg, amely szintén látható a kőkarcolaton" - tette hozzá Vahia. 

A csillagászok már nem hiszik, hogy az ősi műalkotás egy különleges égi jelenség által megvilágított vadászjelenetet ábrázolna. "A teljes eget rajzolták meg".     

Vahia szerint az eddig ismert legrégebbi, szupernóváról szóló feljegyzés Kínából származik az időszámítás előtti 800 körüli időkből.

A tanulmány 2013-ban jelent meg a tudományos lapban, a széles nyilvánosság elé azonban csak decemberben került egy rádióműsor révén, aminek hatására a vezető hírré vált az indiai sajtóban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?