Élve találtak rá a halottasházban a baleset áldozatára

halottasház
Johannesburg |

Élve találtak rá egy dél-afrikai halottasház hűtőkamrájában egy nőre, akit órákkal korábban halottnak nyilvánítottak egy közúti baleset után.

A nőt a baleseti helyszínhez kivonult mentősök nyilvánították halottnak, mivel semmilyen életjelet nem adott. A gépkocsiban három áldozatot találtak, valamennyit halottnak nyilvánították, majd egy halottasházba vitték őket.


Amikor a halottasház egyik alkalmazottja a hűtőházba helyezett holttesteket ellenőrizte, úgy találta, hogy egyikük lélegzik. A nőt a carletonville-i kórházba szállították.

A mentősök közölték, hogy az áldozatokon minden vizsgálatot az előírásoknak megfelelően végeztek el, és nem tudják, miként történhetett meg az eset. 

A mentősöket porig sújtották a történtek. Munkánknak nem része, hogy élőket holtnak nyilvánítsunk, sokkal inkább az, hogy életben tartsuk őket


 – mondta Gerrit Bradnick, a Distress Alert mentőszolgálat igazgatója. A cég vizsgálatot indított az eset feltárására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?