Havazik vagy rajzanak a lepkék?

Novemberben nem ritkán a rajzás sűrű hóeséssel is párosul. A nagy téliaraszolónak (Erannis defoliaria) csupán a hímjei tudnak repülni. Négy jól fejlett pikkelyes szárnya van, amelynek színezete és rajzolata nem olyan díszes, mint a nappali lepkéé, repülésre azonban kiválóan alkalmas. Az igen apró termetű nőstényeknek nincsen szárnyuk, legfeljebb apró csonkjaik, így repülésre képtelenek. A nőstények csápja is egyszerűbb, rövidebb, a hímeké pedig fésűszerűen fogazott, a madarak pehelytollához hasonlít. A fejlett szárnyak és a dús csáp egyaránt a helyhezkötött nőstények felkeresését szolgálják. A szárnyak színe kezdetben szalmasárga, majd a világosbarnától a világos gesztenyebarnáig sötétedik. A hímek jól fejlett csápja érzékeny szaglószerv, amely a nőstény illatára van „hangolva”.

Az egész nyáron át a talajban nyugalomban maradó bábokból október végétől kezdenek előjönni a lepkék. A rajzásuk alkonyatkor kezdődik. A talajból előbújó nőstények az útjukba kerülő legelső gyümölcsfa törzsére felmásznak és a kéregre tapadva várják a hímeket. Karmaikkal olyan erősen kapaszkodnak, hogy kézzel alig tudjuk őket lefejteni a fatörzsről. A hímek is alkonyatkor vetik le a báb-ingüket és hagyják el a talajt. A kezdetben még gyűrött szárnykezdeményük rövidesen kisimul, repülésre alkalamassá feszül. Néhány perces pihenő után szárnyra kelnek, és a nőstények keresésére indulnak. A nász után a nőstények rövidesen lerakják az ágakra a rügyek mellé a tavaszig nyugalomban maradó tojásaikat. Mielőtt a gyümölcsfák nedvkeringése megindulna, még a rügypattanás előtt kikelnek az áttelelt téliaraszoló tojásokból a hernyók.

A frissen kikelt hernyók 20-30 cm hosszú selyemszálon leereszkednek, és az egyre hosszabb fonál végén csüggnek. A szélben a fonál elszakad, és a kis hernyó továbbvitorlázik. ĺgy akár 1-2 km távolságra is eljuthat. A fiatal hernyók a fakadó rügyekbe rágják bele magukat, majd egyre több rügyet fogyasztanak. Először a rügyek belsejét odvasítják meg, majd a fakadás után a kis hajtások leveleit, virágzáskor pedig a sziromleveleket rágják. A még ki nem nyílt bimbókból is sokat elpusztítanak. A később fejlődő hernyók pedig a már megkötött virágokat, terméskezdeményeket rágják meg. Május elejére már teljes pusztítást végeznek, miközben 5 fejlődési stádiummal 30-35 nap alatt teljesen kifejlődnek és május közepéig a talajba húzódnak. Itt 10-15 cm mélységben szövedék nélküli üregben egy ideig előbábok pihennek, majd bábbá alakulva a számukra kedvezőtlen nyári hónapokat a talajban tétlenül vészelik át.

A lepkék a hideg idő beálltával az első fagyok után a ködös, zimankós őszi estéken jelennek meg. A kis téliaraszoló (Operopthera brumata) szárnyatlan nyősténye mindössze 5-8 milliméteres. Lábai hosszúak, potroha duzzadt. Hímje 2,5 cm-es, fától fáig lebbenve keresi a nőstényt, amely a megtermékenyítés után az almazöld tojásait a törzsre, az ágakra, a vékonyabb vesszők rügyei mögé rakja le. Az áttelelő tojásokból rügypattanáskor kelnek ki a kis hernyók. Teljesen berágják magukat a rügybe, szemben a nagy téliaraszolóval, amely csak félig rágja be magát. Később a hernyók a virágbimbókat és a virágokat pusztítják el. Lombfakadás után laza szövedékkel összeszövik a levélcsomókat, nappal e rejtekhelyen tartózkodnak, éjjel szabálytalanul lyuggatva, karéjozva tovább rágják a leveleket. Tömegszaporodáskor ez a levélpusztítás a tarrágásig fokozódhat.

A tarrá rágott fákon ugyan az alvórügyek kihajtanak, de a fák legyengülnek, fagyra érzékennyé válnak és az így legyengült fákat a másodlagos kártevők, így a szúbogarak is megtámadják. A hosszú meleg csapadékos ősz elősegíti az araszolók elszaporodását, ezzel szemben számára hátrányos a hideg, csapadékos tavasz. A késő tavaszi fagyok jelentős lárvapusztulást okozhatnak.

Az araszolók közül időnként káros mértékig felszaporodhat a négypettyes téliaraszoló, a tolláscsápú téliaraszoló valamint a köszmétearaszoló, amely a ribiszkét, szilvát, sárga és őszibarackot is károsítja. Az araszolóhernyók nevüket a mozgásuk után kapták. Csak a testük elején és végén vannak lábaik, a lábatlan középső testrészük az előrehaladásuk közben magasra fölpúposodik. Nyugalmi helyzetben a hernyók csak a hátulsó lábpárjaikkal kapaszkodnak a növényeken, a testüket hegyesszögben mereven kinyujtják. Ebben a helyzetben a zöld hernyók megtévesztésig hasonlítanak a lemezétől megfosztott levélnyélhez, a barna szinűek pedig a kis ágcsonkhoz.

A kártevő elleni hatékony védekezés elemét képezik az ősszel a fák törzsére erősített hernyóenyves övek, amellyel a talajból előjövő és a fákra felmászó szárnyatlan nőstények összefoghatók. Az öveket a tél végén le kell szedni és meg kell semmisíteni. Az övtől a földig terjedő részen drótkefével el kell távolítani a már lerakott tojásokat. A kártevő tömeges elszaporodása esetén tavasszal a rügyfakadás és a fehérbimbós állapot között feltétlenül szükséges permetezni. Erre kiválóan alkalmas az Oleoekol (1%), vagy az Oleo Ekolx (1%) készítmény. A nagy téliaraszoló ellen rendszerint elegendő egyetlen permetezés, míg a kis téliaraszoló ellen rejtettebb életmódja miatt – a kártevő az összesodródott levelek között tartózkodik –, rendszerint 7-10 napos időközökben meg kell ismételni a permetezést. Jelentősen gyéríti a kártevőket a nyáron a fák között végzett talajmunka.A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Fajtaminősítő Intézet komáromi részlegének munkatársa