Hat csehszlovák érem az első szocialista téli olimpián

Szarajevo
Szarajevó |

A tizennegyedik téli olimpia volt az első, melynek szocialista ország adhatott otthont: 1984-ben Szarajevóban.
 

A magyar küldöttségnek nem sikerült pontot szereznie, a csehszlovákok viszont hat érmet is begyűjtöttek.

Küzdelmes évek

Magyarország negatív sorozata Szarajevóban indult, s egészen a 2006-os torinói téli olimpiáig tartott. Ez idő alatt ugyanis a magyar sportolóknak nem sikerült sem érmet szerezniük, sem pontszerző helyen végezniük. Az 1984-es küldöttség fiatal, 17 éves gyorskorcsolyázója, Hunyady Emese nehezen tudott alkalmazkodni a nagy hideghez: megfázott, s magas lázzal kellett pályára lépnie. A magyar versenyző így 500 méteren 19., 1000 méteren pedig a 30. helyet szerezte meg. Tíz évvel később, már osztrák színekben sikerült az élre törnie…

A nagy siker

Csehszlovákia története során legnagyobb sikerét a szarajevói téli olimpián könyvelhette el: először és utoljára sikerült bekerülnie az éremtáblázat első tíz helyezettje közé. Küldöttsége összesen hat érmet – két ezüstöt és négy bronzot – gyűjtött. Ebből kettő Květa Jeriová nevéhez fűződik, aki 5 km-es sífutásban bronzérmet, a 4x5 km-es sífutóváltóval – melynek egyébként a szlovák Gabriela Svobodová-Sekajová is tagja volt – pedig ezüstérmet szerzett. Az aranyéremhez a legközelebb a jégkorong-válogatott állt, hiszen első hat mérkőzésükön magabiztosan győzelmet arattak. Az utolsó, mindent eldöntő találkozón viszont nem tudták megtörni a szovjeteket, akik 2:0-ra megnyerték a döntőt, és ezzel az aranyérmet is. Síugrásban nagysáncon a finn csodagyerekként emlegetett Matti Nykanen győzött, a harmadik helyet – a csehszlovákok nagy örömére – Pavel Ploc tudta megszerezni. Az alpesi sí lesiklás versenyszámában Olga Charvátová remekelt, míg s hozzá hasonlóan a műkorcsolyázó Jozef Sabovčík is bronzéremmel tért haza.


Ikrek a dobogón

A sportesemény meglepetését az amerikaiak okozták: az alpesi sízés versenyeiben szerezhető hat aranyból hármat ők nyertek (emellett két ezüstöt is). Az egyik legnagyobb eredménynek mégis Scott Hamilton aranyát tartották, hiszen 1960 óta ő volt az első amerikai férfi, aki műkorcsolyában aranyérmes tudott lenni. Honfitársa, Bill Johnson nyerte a férfilesiklást, Debbie Armstrong pedig a női óriás-műlesiklást. A sikerszerepléshez nagyban hozzájárult az olimpiák történetének első olyan ikerpárja, mely egy versenyen belül el tudta hódítani az első két helyet: Phil Mahre aranyat, Steve Mahre pedig ezüstöt szerzett műlesiklásban. Ehhez sikerként még az is hozzáadódott, hogy ebben a versenyszámban az amerikaiak korábban még sosem szereztek aranyat. A Mahre testvérek egyébként kiemelkedő sportolóknak számítottak az USA-ban, ezért is okozott akkora meglepetést, hogy óriás-műlesiklásban csupán a nyolcadik és tizenkettedik helyen tudtak zárni. 

Nagy tündöklések

Kiemelkedő sportolókból ezen az olimpián sem volt hiány. A finn küldöttség legnagyobb esélyeseként érkezett a sífutó Marja-Liisa Kirvesniemi, aki nem okozott csalódást: mindhárom egyéni számában első, a váltóval pedig harmadik lett. Ezzel sporttörténelmet írt, hiszen 5, 10 és 30 kilométeren is aranyat tudott szerezni. A férfiaknál 30 km-es táv kivételével mindhárom aranyérmet a svédek hódították el. 
A hazai Jure Franko óriás-műlesiklásban ezüstérmes lett, ezzel Jugoszlávia első téli olimpiai érmét szerezte.  

Rákócza Klaudia

Érdekes

Szarajevó, 1984

Időpont: 1984. február 7–19.
Résztvevők: 49 ország 1272 sportolója
Sportágak/versenyszámok: 10/39
Magyar érmek: –
Csehszlovák érmek: férfi jégkorong-válogatott – ezüst
Női sífutó váltó, 4x5 km – ezüst
Olga Charvátová, alpesi sízés, lesiklás – bronz
Jozef Sabovčík, műkorcsolya – bronz
Květa Jeriová, sífutás, 5 km – bronz
Pavel Ploc, síugrás, nagysánc egyéni – bronz
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?