Ügyintézés szülés után

<p>A gyermek születésekor több adminisztratív feladat is vár a szülőkre. Az ügyintézéshez a babának először a születési anyakönyvi kivonatot kell megkapnia, majd be kell őt jelenteni az egészségbiztosítóba, és aki igényt tart az állami támogatásokra, annak viszonylag rövid időn belül több kérvényt is ki kell töltetnie. Összeállításunkban a szülés utáni hivatalos teendőkkel foglalkozunk.&nbsp;</p>

A születési anyakönyvi kivonatot a születés helye szerint illetékes anyakönyvi hivatal állítja ki. Ez a legfontosabb adatokat tartalmazza: a születés dátumát és helyét, a születési számot, a gyermek pontos nevét, a szülők adatait. Ez a baba első irata.

A gyermek megszületéséről szóló jelentéssel, amit a szülészeten adnak ki, és az édesanya személyazonossági igazolványával el kell menni abba az anyakönyvi hivatalba, amelyik körzetébe a kórház tartozik. Sok kórház segít az ügyintézésben: az anyakönyvvezető személyesen megy az egészségügyi intézménybe, segít kitölteni a szükséges nyomtatványokat, s a dokumentum pár nap múlva a hivatalban átvehető. Az anyakönyvvezetőtől igazolást kell kérni a gyermek megszületéséről is, amire a születési támogatás kérvényezéséhez lesz szükség. A születési anyakönyvi kivonatról érdemes azonnal több másolatot készíteni, a további ügyintézés során mindenhol kérik: postázni kell a Szociális Biztosítóba, hogy ne állítsák le az anyasági támogatás folyósítását; el kell juttatni az édesanya munkahelyére; a szociális ügyi hivatalban is legalább 3 példányra lesz szükség.

Ha a gyermek házasságban születik, a születési anyakönyvi kivonatot az apa is átveheti. Fel kell mutatnia a házasságlevelet és mindkét szülő személyi igazolványát. A keresztnevet az anya diktálja be még a szülészeten, az apa csak megerősíti az anyakönyvi hivatalban az aláírásával. A vezetéknév adott a házasságlevélen lévő megállapodás alapján.

Egyedülálló anya

Ha egyedülálló édesanya gyermekéről van szó, mindent az anyának kell intéznie, és egy nyilatkozatra is szüksége lesz, amelyben kijelenti, hogy egyedülálló személy. Ha nem tud személyesen elmenni a hivatalba, felhatalmazhat valakit. Ha a gyermek édesanyja elvált, ugyancsak egyedül kell intézkednie, s a hivatalban be kell mutatnia a válásról szóló bírósági ítéletet. Törvényből eredően a válópert követő 300 napon belül a gyermek apjaként az édesanya férjét kell beírni az anyakönyvbe. A biológiai apát csak az apaság vélelmének a megdöntése iránti per sikeres lezárása után lehet bejegyezni. Ha a gyermek édesanyja özvegy, a hivatalban fel kell mutatni a férj halotti bizonyítványát. Az első születési anyakönyvi kivonatot ingyen adják, minden további példányért 5 eurót kérnek.

Ha megvan a baba első irata, következő lépésként a születési anyakönyvi kivonat átvételétől számított 3 napon belül a gyermeket be kell jelenteni a lakosság-nyilvántartásba (Ohlasovňa pobytu obecných a mestských úradov). A pici állandó lakhelye automatikusan azonos lesz az anyáéval, és az anyakönyvi hivatal automatikusan tájékoztatja az illetékes lakosság-nyilvántartást. Személyesen csak akkor kell intézkedni, ha a babát más címre szeretnék bejelenteni, ekkor szükség van a tulajdonlapra és az összes tulajdonos beleegyezésére. A lakáskezelővel is tudatni kell, hogy eggyel többen vannak a lakásban – a babát is figyelembe veszik szemétdíj vagy a vízdíjelőleg kiszámításakor.

A gyermekorvos

Az édesanyák korábban a szülészeten két orvosi zárójelentést kaptak – egyet saját magukról, egyet gyermekükről, az utóbbit oda kellett adni a gyerekorvosnak. A legújabb szabályozás szerint a babáról szóló zárójelentést már közvetlenül annak a gyerekorvosnak postázzák, akit az anya feltüntetett, vagy akihez lakhely szerint tartoznak. Az orvossal a kórházból való elbocsátás után egy nappal fel kell venni a kapcsolatot. Az orvos első alkalommal házhoz megy – ha nem engedik be a lakásba, az esetet jelentenie kell a gyámhatóságnak.

Egészségbiztosító

Annak az újszülöttnek, aki Szlovákiában látta meg a napvilágot, a hatályos törvények értelmében születésétől fogva kell lennie egészségbiztosításának. A babát legkésőbb a megszületésétől számított 60 napon belül be kell jelenteni valamelyik egészségbiztosítóba. Addig annak az intézménynek a biztosítottja, amelyiknek az édesanya is ügyfele. A szükséges iratok: kitöltött kérvény, születési anyakönyvi kivonat, a szülő személyi igazolványa. A baba már néhány naposan megkapja első – a kötelező K és D vitaminra kiállított – receptjét, amit az anya a saját egészségbiztosítási kártyájával válthat ki. Előfordulhat, hogy adminisztratív okokból a gyermek biztosítási kártyájára akár 2-3 hétig is várni kell, de szükség esetén a gyógyszertárakban továbbra is lehet használni az édesanyáét, vagy ha ezt már nem fogadják el, akkor felmutatható a biztosítóba benyújtott kérvény másolata.

Útlevél

Ha külföldre akar utazni, az újszülöttnek is saját útlevélre van szüksége, a szülő okmányába már nem lehet beíratni. Ha csak a szomszédos Magyarországra is ruccan át valaki bevásárolni gyermekével, s igazoltatják, fel kell mutatni a baba útlevelét. A kérvényt a rendőrségen kell beadni, szükséges iratok: a szülő személyi igazolványa, a gyerek születési anyakönyvi kivonata, és 8 euró (gyorsított eljárásban 32 euró) illetéket kell fizetni érte. Az első útlevél 2 évig érvényes, utána újat kell kérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?