Szakkörök a Covid árnyékában

szakkör

Lassan beindult az élet az iskolákban, sok helyen már kiosztották a művelődési utalványokat is, amelyeket szakkörökre lehet fordítani. A szabadidős tevékenységeket a szakemberek, a gyerekek és a szülők egyaránt fontosnak és hasznosnak tartják.

Egyeseknek konkrét elképzelésük van, milyen szakkörre szeretnének járni, sokan azonban nem tudják, mihez lenne kedvük. A megfelelő tevékenység kiválasztását nehezíti az aktuális járványhelyzet is. Az előző tanévben a koronavírus-járvány miatt sok szabadidős tevékenység szünetelt vagy online zajlott, ezért többen most még óvatosabban és megfontoltabban választanak csoportos szakkört a gyerekeknek. Egyre fontosabb szempont, hogy a szervezők szükség esetén át tudnak-e állni online foglalkozásokra.

Tavalyi tapasztalatok

„Ha tudtuk volna, hogy októberben bezárják az iskolákat, semmilyen szakkörre nem íratjuk be a gyerekeket. A kisebbik rajzra járt, a nagyobbik kerámiára, illetve csak jártak volna. A tandíjat előre befizettük fél évre, és a szakköröket vezető tanító nénik a maguk módján igyekeztek, az interneten keresztül tartották a kapcsolatot, de például a rajz így is főleg arról szólt, hogy elmondta, mit kell alkotni, a lányom lerajzolta, lefotóztuk, elküldtük. Főleg én foglalkoztam vele, és nem mindig voltam képes kielégíteni Natálka igényeit. A kerámiáról nem is beszélve! Agyagozás helyett gyurmáztak, és a fiam gyorsan megunta, mondván: az óvodásoknak való, ő nem erre jelentkezett! Hiányoztak a barátok is” – emlékezett vissza a Pozsony-Ligetfaluban élő Michaela Lacková. Egy másik anyuka, Táňa Mikundová elégedett volt az online szakkörökkel. „A távoktatásra való áttérés után a szabadidős tevékenységek is zökkenőmentesen folytatódtak online. A lányom táncra jár, és a Zoomon keresztül hetente kétszer volt óra, a gyerekek élvezték” – árulta el Táňa.

Érdekes

TUDNIVALÓK

A szakkörök célja

A szakkörök célja a gyermek szabadidejének a hasznos eltöltése mellett a tehetségkutatás és -gondozás. A szabadidős foglalkozások több szempontból is hasznosak. Például segítségükkel alakítható a közösségi tudat, fejleszthető a személyiség, bizonyos esetekben nagy szerepük lehet a pályaorientációban, esztétikai vagy egészségtudatos életmódra nevelésben (sport, művészet), a kitartásra, a felelősségtudatra való felkészítésben.

A szakkörök típusai

A szabadidős tevékenységeket 3 nagy csoportra oszthatjuk: sport, művészeti és tananyagot kiegészítő különórák. Mindig a gyermek képességeiből, alkatából, tulajdonságaiból kell kiindulni. Másra van szüksége egy örökmozgó, és másra egy jó kézügyességgel, ritmusérzékkel vagy éles logikával rendelkező gyermeknek. Figyelni és figyelmeztetni kell a gyereket, mihez van tehetsége, mert nem mindenkinek van pontos elképzelése arról, mit is szeretne.

Gyakori szempontok

Sokan azért járnak szakkörre, mert ott akarnak szórakozni. Ha a cél, hogy a gyerek közösségi életet éljen, akkor a tánckör, a sportkörök, a színjátszó szakkörök ideális lehetőséget nyújtanak. Ha valaki csemetéje intelligenciájára szeretne hatni, akkor különböző tantárgyakhoz kapcsolódó szakkörre érdemes beíratni, de a sakk is megoldás lehet. A konkrét tevékenység kiválasztásánál figyelembe kell venni gyermekünk személyiségét, terhelhetőségét és érdeklődési körét. A túlzsúfolt napirend, amelybe nem fér bele a szabad játékkal, barátokkal töltött idő, kimerítheti a gyermekek energiaforrásait, ami súlyos következményekkel járhat: könnyebben lesz beteg és szorongó.

Fontos szempont, hol zajlik a szakkör. Az iskolai foglalkozások előnye, hogy nem kell külön elmenni valahova; időt és pénzt spórolnak, ráadásul ismerős emberek között foglalkozhat olyasmivel, amiben örömét leli. Amire nincs lehetőség az iskolában, talán elérhető a közeli szabadidőközpontban. Ha túl messzire kell menni, illetve a város különböző részeibe kell utazni, az időigényes és fárasztó lehet. Az utóbbi időszak tapasztalatait figyelembe véve ugyancsak fontos kritérium, hogy a kiválasztott szakkört online is megszervezik-e.

Online edzések

A Táňáék szomszédságában élő kisfiú focizik, neki is voltak online edzései, főleg erősítő és ügyességi gyakorlatokat végeztek, de elismerte, neki a lakásban korlátozottabbak voltak a lehetőségei. Hasonló helyzetben volt a Zongora család: a lányuk ritmikus gimnasztikára jár, és a klubja tartott online tréningeket, de ők is főleg erősítettek, az eszközeiket alig használhatták. „Próbáltunk megfelelő teret biztosítani, de a lakásból nem tudtunk tornatermet varázsolni. Az ugrásokat nem igazán lehetett gyakorolni nekifutásból, és amikor a buzogányt, a labdát vagy a karikát dobálta Terezka, egyrészt a csillár, a plafon és a többi bútor volt veszélyben, másrészt a szomszédok is megmorogták. Tudok olyan gyerekekről, akik a karantén alatt végleg abbahagyták a sportolást” – mondta Zongora anyuka.
Blanka Jakubcová lánya versenyszerűen úszik, az Orca Klub tagja. A szigorú korlátozások alatt házi „száraz edzések” voltak – ez azt jelenti, hogy kijártak az erdőbe futni, erősíteni, és otthon is erősítettek. Amikor pedig az időjárás engedte, a Draždiak-tóban úsztak, vettek neoprén fürdőruhát is, hogy a lánya ne fázzon. „Megtettünk mindent, hogy ne adja fel. Ha kellett, én is futottam vele, de hiányoztak a csapattársak és a barátok. A karantén alatt sok gyerek ellustult és meghízott, örülök, hogy az én lányom nem hagyta abba a sportolást” – jegyezte meg Blanka.

Művészeti alapiskolák

A legtöbb művészeti alapiskola is képes volt átállni a távoktatásra – szülők, gyerekek és tanárok egyaránt elismerik: jobb a semminél, de ez nem az igazi. Volt, ahol az elméleti oktatásszünetelt,atanárokcsake-mailben küldték a feladatokat, de néhol a Google Meet, a Skype vagy a Zoom, esetleg a Whatsup közvetítésével online órát is tartottak. Ugyanígy működött a hangszeroktatás is – mindenki a számára elérhető műszaki megoldást választva tartotta a kapcsolatot a növendékeivel. A nagyobb gyerekeknél ez jobban működött, a kisebbeknél, főleg a kezdőknél már kevésbé, ezért néhányan megszakították a tanulmányaikat. „Viki egy évig járt zongorára, még szüksége van arra, hogy a tanító néni mellette üljön, és megmutassa, mit kell csinálnia, a mobilon keresztül ez nehezen ment, én pedig nem tudok segíteni. Tavaly októberben úgy döntöttünk, felfüggesztjük a zongoraórákat. Most szeptemberben megint elkezdett járni, élvezi, úgyhogy reméljük, az idén nem zárják be az iskolákat” – tette hozzá Júlia Klukanová, akinek a lánya az egyik pozsonyi alapiskola épületében működő zeneiskolába jár.

Nyelvtanfolyamok

A nyelviskolák simán átálltak az online oktatásra – sokan már a koronavírus-járvány előtt kínáltak internetes tanfolyamokat. Van lehetőség individuális és csoportos órákra, intenzív képzésre és heti egy-két alkalommal tartott órákra egyaránt. Szinte bármilyen nyelven lehet tanulni. A különböző intézmények ajánlata nagyon sokrétű, mindenki találhat magának valót, mindez elsősorban pénz kérdése.

A szakkör ára

A legtöbb szabadidős tevékenység pénzbe kerül. Mielőtt beíratjuk valahová a gyermekünket, tanácsos előre tájékozódni a szakkört vezető pedagógusról (hány éve vezeti a szakkört, mennyire népszerű az általa vezetett tevékenység, mire lehet számítani a tanév végén), valamint arról, hogy mennyibe kerül, és a tandíjon kívül mi szükséges a tevékenységhez. Az év elején minden gyerek átvehette az osztályfőnökétől az idei évre szóló oktatási utalványt, amelyet olyan szakkörre válthat be, amilyenre akar. A saját iskolájában biztosan felhasználhatja az utalványt, és némelyik szabadidőközpont is elfogadja. A művészeti alapiskolákban és a magániskolákban el szokták utasítani, ott saját csekket adnak. Az előbbiekben általában 6–12 euró havonta a tandíj, a magánintézményekben lényegesen több – például a tenisz és a lovaglás tipikusan drága időtöltés. A járványhelyzetre való tekintettel tanácsos olyan kört választani, ahol elég havonta átutalni a tandíjat, hogy ha ismét lockdownt rendelnének el, és adott esetben a szakkör is szünetelne, ne okozzon gondot, hogy vissza tudják-e adni az előre kifizetett pénzt.

Szájmaszk

A koronavírus-járvány miatt az iskolákban továbbra is kötelező a szájmaszk viselése. Csak kint az udvaron, illetve a tízórai és az ebéd elfogyasztásakor nem kell viselni. „Emiatt nem is járatom ebédre a lányomat. A tanórákon és a szünetekben a folyosón kell a maszk, az iskolai étkezdében viszont egyszerre sok gyerek van maszk nélkül, tolonganak, biztosan nem 2 méterre állnak és ülnek egymástól. Na, ott aztán meg lehet fertőződni, ezért iskola után inkább sietünk haza, és Julcsi otthon ebédel. Ha a tanítás után van valamilyen köre, visz több tízórait, vagy ételhordóban viszek valamit, és az autóban megeszi” – árulta el Janka Mizáková, akinek a lánya a fővárosi Mierová utcai alapiskolát látogatja.

A helyiségeket tanácsos rendszeresen fertőtleníteni, és szellőztetni is gyakrabban kell. A szabadidős tevékenységek a legtöbb helyen októbertől kezdődnek, és ha addig nem történik változás, akkor a szájmaszkok viselése ott is kötelező lesz. Ha a gyermek 3 napnál többet hiányzik, vagy ha egy foglalkozás hetente csak egyszer van, mindig le kell adni egy becsületbeli nyilatkozatot a gyerek és a család egészségi állapotáról, illetve a tünetmentességről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?