Mit tartalmaz az utasbiztosítás

<div>Gyógykezelési biztosítás</div><div>Utasbiztosítást elsősorban azért kötünk, hogy szükség esetén a biztosító térítse a külföldi gyógykezelés költségeit. Rövid távú magán egészségbiztosításról van szó, mely egy adott országban, világrészen érvényes (meghatározása biztosítónként változhat). Az utasbiztosítás általában az egészségügyi ellátáson kívül az utazással, turizmussal, munkával összefüggő egyéb kockázatokat is magába foglalja &ndash; azaz legtöbbször baleset-, felelősség-, sztornó- és poggyászbiztosítást is tartalmaz.</div>

Baleset-biztosításFájdalomdíj az elszenvedett balesetért, sérülésért. Ebből nem lehet fedezni a baleset okozta sérülések kezelését, de érdemes elintézni, mert nem kerül sokba, és egy esetleges baleset során az utasbiztosítás keretében kötött baleset-biztosítás alapján magasabb kártérítésre számíthatunk a szokványos baleset-biztosításnál. Felelősségbiztosítás az okozott kárértNem szabad összetéveszteni a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításával. Ez nem járművek, hanem emberek által okozott kárra vonatkozik. Olyan esetben nyújt védelmet, amikor figyelmetlenség következtében kárt okozunk egy harmadik személynek, intézménynek, múzeumnak. Több országban bírósági úton hajtják be a kártérítést, és a felelősségbiztosítás keretében tanácsadást és asszisztenciaszolgálatot is igénybe vehetünk, hogy könnyebben tájékozódhassunk az adott állam törvényeiben, ha pedig a rendőrség letartóztatja az utast, jogsegélyt, tolmácsot, ügyvédet biztosítanak, kifizetik a kauciót stb. Ezt a biztosítást a legtöbben figyelmen kívül hagyják, alábecsülik, de gyermekes családoknak különösen ajánlott. SztornóbiztosításEgyre több biztosító kínálatában szerepel. Főleg olyanoknak éri meg, akik gyerekekkel utaznak, ugyanis gyakran előfordult már, hogy a pici gyermek hirtelen megbetegedése miatt el kellett halasztani a kirándulást. Érdemes ellenőrizni, milyen feltételek mellett lehet visszamondani, elhalasztani az utat. Ha az utazási iroda ilyen esetben nem adja vissza a kifizetett összeg legalább 30–40 százalékát, biztosítsa be magát sztornó esetére! PoggyászbiztosításFőleg akkor ajánlott, ha értékes sporteszközöket, elektronikai cikkeket, videokamerát viszünk magunkkal, ha repülővel vagy autóval utazunk. A statisztikai adatok szerint a repülővel szállított poggyászok sokszor megrongálódnak. A biztosító egyfajta kártérítést ad az ellopott tárgyakért, de csak akkor, ha a tolvajnak „akadályt kellett leküzdenie”. Vagyis ha a betörő feltöri a szállodai szoba ajtaját, s erről a rendőrségen is készült jegyzőkönyv, térítik a kárt, a tengerparton hagyott törülközőről eltűnt dolgok esetében viszont nem. A biztosítás nem vonatkozik ékszerekre, műkincsekre, pénzre, számítógépekre – ez biztosítónként változhat.Kiegészítő biztosítás extrém sportraHa valaki búvárkodik, ejtőernyővel ugrik vagy más veszélyes sportot űz, s közben megsérül, a gyógykezelés költségeit a standard alapbiztosítás nem fedezi. Aki sportolni akar, érdemes kiegészítő biztosítást kötnie.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?