Mennyibe kerül az iskolakezdés?

iskola k

A tanév kezdete mindig megterheli azon családok pénztárcáját, ahol iskoláskorú gyermekek vannak. A lakosság nagy része arra számít, hogy egy-egy gyermek tanévkezdő felszerelése akár 200 euróba is kerülhet. De a költségek egyedi esetekben ennél is magasabbak lehetnek.

Pénzügyi szakértők elismerik, noha az oktatás ingyenes, a tanévkezdés költséges, s az év közbeni kiadások is sok család számára gondot okozhatnak. Elemzők azt tanácsolják, készítsünk listát az egyszeri és rendszeres kiadásokról, majd írjuk össze a legszükségesebb segédeszközöket, s ha lehet, osszuk be, melyik hónapban mit vásárolunk meg. Ezeket az ajánlásokat azonban csak kevesen veszik komolyan. Felmérések szerint a szülők mindössze mintegy negyede tesz félre pénzt erre a célra, havonta csak kevesen takarékoskodnak az iskolai kiadásokra. 

Elsősök kezdőcsomagja

Az alapiskolák másodikosainak és a nagyobbaknak jó esetben csak pár dologgal kell kiegészíteni az előző évről maradt iskolai felszerelésüket, az első osztályosoknak azonban a teljes tanszercsomagot meg kell venni. 

A Partners társaság által évente összesített legfrissebb adatok szerint egy első osztályos gyermek alapvető iskolai felszerelésének költsége elérheti a 260 eurót, ami 10%-kal (26 euróval) több a tavalyi évhez képest, miközben a szülőknek számolniuk kell az iskolakezdéssel kapcsolatos egyéb egyszeri vagy rendszeres havi költségekkel is. 

Az elsősök bevásárlólistáján a legdrágább tételek általában az iskolatáska, a váltóruha, az edzőruha, a művészeti felszerelés, esetleg az egyenruha. Az elsősök szülei gyakran közvetlenül az iskolától kapnak egy listát a szükséges kellékekről, amelyeket még a tanévkezdés előtt be kell szerezni. 

Aki gyermekének a beiskolázás alkalmával rendez be íróasztallal és székkel felszerelt diákszobát, a költségek további 150 euróval is megnövekedhetnek. 

Egyéb költségek

Noha az ebéd jelenleg ingyen van, néhány héten belül további, egyéb költségekkel kell számolni, például az ősz folyamán át kell majd utalni a tagsági díjat a szülői szövetség számlájára. A konkrét összeg régiónként és intézményenként változhat, általában 20–50 euró között mozog. 

Az óvodákban a kiscsoportosoktól tandíjat kérnek, ami 10–30 euró között van – a magánóvodákban azonban korra való tekintet nélkül a tandíj akár 500 euró is lehet. 

A szülői szövetségen kívül számítani kell még az osztályalappal (kb. 20 euró), a napközivel (havi kb. 15-20 euró) és a higiéniai csomaggal. Van, ahol egyszerre elkérik az egész évi WC-papír, szappan és törlőkendők árát (kb. 15 euró), máshol havonta szednek a gyerekektől pénzt, néhol pedig a szülőnek kell bizonyos időközönként beszereznie a kívánt felszerelést. 

A kiválasztott idegen nyelv oktatásához szükséges tankönyveket és munkafüzeteket is év elején szokták megrendelni, aminek árát a szülő állja, és további 15–20 eurós kiadást jelent. Ezenkívül szoktak rendelni valamilyen iskolai újságot is – magyar, szlovák és angol nyelvűt egyaránt. 

Manapság a legtöbb szakkör is pénzbe kerül. Már az óvodások is tanulhatnak angolul, járhatnak énekkarba, tánckörbe, ami szakkörönként havonta több tíz eurónyi euró pluszkiadás lehet. Akinek a gyereke művészeti alapiskolát látogat, ugyancsak tandíjat kell fizetnie, ami havonta 6–12 euró között mozog. A kezdőknek itt is be kell szerezniük a kezdő csomagot – például rajzfelszerelést, hangszert. 

A napköziért ugyancsak fizetni kell, ezenkívül a gyerekek év közben kirándulni, sí- vagy úszásoktatásra, különböző kulturális rendezvényekre járnak, amelyeket szintén nem az iskola fizet. 

Néhány középiskolás vagy egyetemista esetében a szülőknek a kollégiumi szállás és a közlekedés költségeit is havonta elő kell teremteniük. Emellett néhányan rendszeresen zsebpénzt is adnak gyermekeiknek. 

Mennyibe kerül az iskolakezdés?

Állami támogatás 

Az anyagi terhek enyhítése érdekében az első évfolyamba lépő gyermekek szülei egyszeri speciális juttatásra jogosultak. Ezt a 110 euró támogatást október közepén fizetik ki a szociális ügyi hivatalok a családi pótlékkal együtt.

Megkérdeztük

Hogyan lehet átvészelni a kiadásokkal terhelt tanévkezdést? Egyesek fogyasztási hitelen gondolkodnak, jó ötlet?

Peter Jeczko, a Partners Group társaság menedzsere válaszol 

Az iskolakezdés a várt események közé sorolható, nem kellene, hogy meglepje az embert. Előre felkészülhetünk, előre össze lehet rá spórolni a pénzt. Fontos egy vastartalék kialakítása, aminek ideális esetben a havi fizetésünk hatszorosának kellene lennie, de minimum a háromszorosának. Ha ezt az aranyszabályt betartjuk, akkor ilyen várható kiadások nem okozhatnak problémát. Ha havonta a jövedelmünk 10%-át tesszük félre, akkor a vastartalék 2,5-3 év alatt kialakul. Az iskolakezdés költségei különbözhetnek járások szerint, de attól függően is, mit vásárolunk, milyen minőségben. A tanévkezdésre semmiképpen sem kellene annyit költeni, hogy elhasználjuk a tartalékaink több mint egyharmadát. Kölcsönből nem ajánlatos az ilyen kiadásokat állni, hisz jövőre is lesz iskolakezdés, és aztán is. Ráadásul e költségek egyenes arányban emelkednek a gyerekünk növekedésével, tehát könnyen ún. kölcsönspirálba hozhatnánk a költségvetésünket, ha minden évben újabb és újabb hitelből fedeznénk a kiadásainkat, amire elvileg minimális tervezéssel fel lehet készülni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?