Még nyitva van a 2. nyugdíjpillér

Pozsony |

<p>Már csak néhány nap áll a polgárok rendelkezésére, hogy eldöntsék: kilépjenek, maradjanak-e a spórolásos nyugdíjrendszerben, esetleg újra pénztártagokká váljanak-e. A 2. pillér június 15-én ismét bezárul. Összeállításunkkal a helyes döntést kívánjuk segíteni.</p>

A hatályos törvény értelmében a nyugdíjrendszer 2. pillére március 15-én nyílt meg, és a polgárok június 15-éig mérlegelhetik, hogyan biztosítsák be magukat idős korukra, azaz honnan szeretnének nyugdíjat kapni. Két lehetőség közül választhatnak: vagy csak a Szociális Biztosítóba (SP) fizetik a járulékokat, és a nyugdíjkorhatár elérése után csak állami nyugdíjra számíthatnak, vagy a nyugdíj-biztosítási járulék egy részét (a jelenlegi szabályozás szerint az SP-be megy a kivetési alap 14 %-a, a 2. pillérbe pedig mindössze 4%) valamelyik magánnyugdíjpénztárba utalják, így nyugdíjuk két összegből áll majd. Az első lehetőséget felosztó-kirovó rendszernek, a másik lehetőséget kétpilléres, részben nyugdíjspóroláson alapuló nyugdíjrendszernek is nevezhetjük. A Szociális Biztosító két levélben is figyelmeztette ügyfeleit a pillérnyitásra és a június 15-i határidőre. Elemzők szerint az SP szórólapja inkább összezavarta a polgárokat, semhogy segített volna a helyes döntés meghozásában. A pillérnyitás miatt a biztosítottaknak nincs kötelezettségük sem az SP-vel, sem a magánnyugdíjpénztárakkal szemben. Aki marad a 2. pillérben, annak ezt a tényt nem kell sehol sem jelentenie. Aki ki akar lépni, annak fel kell vennie a kapcsolatot az SP-vel: vagy személyesen, vagy írásban kell közölni a döntést, mely visszavonhatatlan. Variációk minimálnyugdíjraSokan a végső döntés meghozását halogatták, várták, a parlament milyen formában fogadja el a minimálnyugdíjról szóló törvényt. A kormányból ugyanis eredetileg olyan törvénytervezet került a képviselők elé, mely kimondottan kedvezett a nyugdíjpénztári tagoknak: az eredeti változat a minimálnyugdíj bevezetésével az alacsony bevételűek számára is előnyössé tette a magánnyugdíjpénztárban való spórolást. Amikor ezt a 2. pillérből inkább kilépésre, mint maradásra ösztönző Smer is tudatosította, a parlamentben azonnal változtattak az eredeti törvénytervezeten: így a minimálnyugdíj intézménye júliustól csak korlátozott mértékben vonatkozik azokra, akik a kétpilléres rendszerből mentek vagy mennek nyugdíjba. A Szociális Biztosító az ő esetükben csökkenti a minimális járadék összegét a nyugdíjpénztárba befizetett járulékok alapján. Az ellenzék szerint a nyártól hatályos intézkedés diszkriminatív és alkotmányellenes, ezért arra kérték az államfőt, ne írja alá. Az elnök eleget tett a kérésnek, a Smernek azonban van annyi szavazata a törvényhozásban, hogy az elnöki vétót megtörve még egyszer elfogadhatják a tervezetet. Erre várhatóan június 16-án, a következő parlamenti ülésszak kezdetén kerülhet sor. Ha újra elfogadják, a jogszabály hamarosan az Alkotmánybíróság elé kerülhet, a testület döntése pedig akár évekig elhúzódhat. A polgároknak azonban már nincs idejük megvárni a döntést, június 15-ig dönteniük kell. Menjek vagy maradjak?Sokan teszik fel a kérdést: maradjak vagy kilépjek a spórolásos rendszerből? „Egységes, mindenkire érvényes válasz nincs. Az, hogy az adott személy számára a 2. pillér előnyös-e vagy sem, több tényezőtől függ, melyet mindenkinek egyénileg kell mérlegelnie” – nyilatkozta Michal Nalevanko nyugdíjszakértő. Az első fontos szempont a bevétel nagysága. A felosztó-kirovó rendszer (1. pillér) azoknak kedvez, akik életük során az átlagbérnél lényegesen kevesebbet kerestek. Ezzel szemben a magasabb bevételekkel rendelkezők a nyugdíjba vonulással hátrányos helyzetbe kerülnek: nem a tényleges fizetésüknek megfelelő járandóságot kapnak, mert az 1. pillér szolidáris – a magasabb jövedelműek hozzájárulnak az alacsonyabb fizetésűek nyugdíjához. „A következő fontos szempont az életkor. Különbség az átlagbérnél kevesebbért dolgozni 30 évesen és akkor, ha a nyugdíjkorhatárig már csak pár év hiányzik”– tette hozzá Nalevanko. SzámológépFüggetlen pénzügyi szakértők mindenki rendelkezésére bocsátottak egyfajta objektív fogódzót: kidolgoztak egy nyugdíjkalkulátort. A financnykompas.sk honlapon található számológép az életkor és a jelenlegi fizetés megadása után kiszámolja, a nyugdíjkorhatár elérésekor milyen nyugdíjra számíthatunk csak az első pillérből, és milyenre a spórolásos rendszerből. „Pár évig még érvényes lesz az, hogy a kombinált rendszerből származó járandóság alacsonyabb lesz annál, mint amennyit akkor kapna, ha a 2. pillérben soha nem lett volna. A különbség ugyan nem lesz nagy, ám ha idős korban ez lesz az egyedüli pénzforrás, akkor minden euró számít” – ismerte el Nalevanko.Más helyzetben vannak azok, akik még évtizedekig takarékoskodhatnak a 2. pillérben, illetve másképpen is felkészülhetnek a nyugdíjba vonulásra. Önkéntes nyugdíjbiztosítást köthetnek, pénzüket más módon is kamatoztathatják. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a mostani pillérnyitás már a negyedik, azaz az elmúlt 10 év alatt most negyedszer lehet módosítani az eredeti döntést, és feltehetően nem ez lesz az utolsó lehetőség. Az valószínűsíthető, hogy a jelenlegi szabályokon változtatni fognak. Vagyis a fiatalabbak szempontjából nincs túl nagy jelentősége a mostani pillérnyitásnak, az esetleges kilépést elsősorban az idősebbeknek kell megfontolniuk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?