Városi segítség nélkül nem működőképes a Karolina Kórház?

kórház
Mosonmagyaróvár |

Továbbra is önkormányzati segítség tartja lélegeztetőgépen a mosonmagyaróvári kórházat: most 90 millió forintot szavazott meg nekik a város, ami a polgármester szerint várhatóan az ügyeleti díj hiánynak a fele. „Tehát most egy féléves támogatási összegről van szó, s lehet, hogy a második félévben ugyanígy beszélni kell róla.”

Tavaly júliusban 72 millió forinttal segítette a Karolina Kórház bezárt (hivatalosan: ideiglenesen felfüggesztett), majd a szakemberhiány miatt egy ideig „úgy maradt” osztályainak újraindítását a mosonmagyaróvári önkormányzat. Az újraindításért online aláírásgyűjtés és civil élőlánc szerveződött. Ekkor jött az önkormányzati segítség. A pénzből az óradíjak feletti juttatást biztosították orvosoknak és szakdolgozóknak 2021 végéig. Több pénzzel, magasabb ügyeleti díjjal tudtak csak szakembereket vissza- vagy átcsábítani. https://ujszo.com/gyor/tobb-penzert-lett-tobb-orvos

Az intézet főigazgatója, Dr. Takler Ágnes tavaly ősszel az önkormányzatnak számolt be az időarányos felhasználásáról. A beszámolóban ekkor az szerepelt: a kórház úgy számol, hogy 2021 végéig „visszaépítik a rendszert”, s nem lesz szükség jövőre újabb önkormányzati szerepvállalásra.

Ehhez képest Mosonmagyaróváron az idei költségvetés tervezetben újabb 90 milliós segítség szerepelt. Testületi ülésen a költségvetés tárgyalásán Szabó Miklós (MPKE) emlékeztetett: „annak idején, mikor elvitték a kórházat, akkor azt mondták, majd az állam megoldja a finanszírozást. Kiderült, hogy nem oldja meg, az önkormányzatnak hozzá kell tenni, ami 90 millió forintot jelent. Kérdés, hogy ez meddig lesz elég?”

Árvay István polgármester reagálása szerint a 90 millió forint várhatóan az ügyeleti díj hiánynak a fele, tehát most egy féléves támogatási összegről van szó, s lehet, hogy a második félévben ugyanígy beszélni kell róla. A kórház márciusban fogja elszámolni a tavalyi önkormányzati támogatást. Kérte a kórházigazgatót, hogy ezzel az elszámolással együtt hozzon egy intézkedési tervet a képviselő-testület elé.

A testület a 90 milliós összeggel a költségvetési rendeletét elfogadta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?