Tudják, hogy rossz az út, de...

úthelyzet
Jánossomorja |

Gyalázatos állapotban van már régóta a Jánossomorját Albertkázmérpusztával, s így Ausztriával összekötő mellékút. „Az út átfogó felújítása egyelőre sajnos egyetlen programunkban sem szerepel, reméljük a közeli jövőben sor kerülhet erre is” – jelezte a kisvárosban a közútkezelő.

A 12,5 kilométer hosszú 8508-as mellékút Jánossomorja központjától húzódik északnyugat felé, Várbalog és az ahhoz tartozó Albertkázmérpuszta irányába, közvetlenül az osztrák határ közelében.

Állapotáról mindent elmondta, hogy eleinte a Google Utcakép kisalföldi felvételeinek készítői a képeket rögzítő járművel nem kockáztatták meg a szakaszon való végighaladást.

Jánossomorja nemrégiben kapta meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt Győr-Moson-Sopron megyei Igazgatóságának beszámolóját. Ebben az áll: „tisztában vagyunk a 8508-ös számú út állapotával, azon rendszeresen végez lokális úthiba elhárítási feladatokat az illetékes mérnökségünk. Az út átfogó felújítása egyelőre sajnos egyetlen programunkban sem szerepel, reméljük a közeli jövőben sor kerülhet erre is. Az út jánossomorjai, mintegy 640 méteres szakaszán tudtunk eddig burkolatfelújítási munkát végezni a Magyar Falu Program keretében és bízunk a lehetséges folytatásban. Megyénkben megkezdődtek az éves burkolati jel felújító festési munkálatok, ennek keretében a települést érintő útszakaszok közül a 86-os számú főúton és a 8508-ös úton van lehetőségünk a burkolati jelek (nem teljes körű) felújítását elvégezni, külső vállalkozó bevonásával” – közölték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?