Trükkös tolvajok lopták el az idősek pénzét az áruház előtt

pénztárca
Győr |

Két hónap alatt több mint 850 ezer forintot lopott el két tolvaj tavaly a soproni áruházak parkolójában - állítja az ügyészség. Időseket fosztottak ki ugyanazzal a módszerrel. 

Az volt a trükk, hogy az 58 éves vádlott időseket szólított le a parkolóban, s kérte, hogy váltsanak neki pénzt a bevásárlókocsihoz. Ők egy pillanatra nem figyeltek, ez alatt kilopta pénztárcájuk tartalmát és társával távozott. Alkalmanként több 10 ezer forint volt a zsákmány, a legkisebb összeg is 16 ezer forintot tett ki, a legnagyobb 142 ezret. Ezt a forgatókönyvet pedig tízszer ismételték meg, így jött össze a jelentős összeg: 850 ezer forint.  

Nem csak időseket szemeltek ki, akadt köztük 48 éves is, áldozataik korelnöke 86 éves volt.  

A többszörösen visszaeső fővádlott vádlott letartóztatásban várja az eljárás végét. Vele és társával szemben az ügyészség több rendbeli, többsörösen minősülő lopás miatt emelt vádat, velük szemben - a halmazati és a visszaesőkre vonatkozó szabályokra is figyelemmel – több mint hat év szabadságvesztés is kiszabható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?