Puskás Peti megvédte magát, aztán pedig Dallos Bogi is őt

Megasztár

Kisebb botrányt kavart Magyarországon a Partizán Megasztár emlékműsora, amelyben az egyikori zsűritag, Bakács Tibor Settenkedő beleállt Puskás Petibe, mint az „egyetlen tévedésükbe”, akit a műsor során hagytak döntőbe kerülni. Puskás-Dallos Péter (esküvőjekor vette fel győri származású felesége, a szintén énekes Dallos Bogi vezetéknevét) reagált, majd a felesége, Puskás-Dallos Boglárka is.  

Szóval így kezdődött: a műsor házigazdája és vezetője arról kérdezte az egykori zsűritagokat – Bakács mellett Presszer Gábort és Falusi Mariannt -, hogy sztárgyártásra vagy valódi egyéniségek felfedezésére, kibontakozására indult-e anno a Megasztár. Bakács Tibor erre azt válaszolta:  

„Nem akarom megbántani, de talán Puskás Petinél tévedtünk, ez nagyon érdekes. Általában mindenki, akár Oláh Ibolya, akár – mindegy, hogy hogy alakult az életük –, akár Rúzsa Magdi, ők eljutottak oda, ahova mi szerettük volna, hogy énekesek, művészek legyenek belőlük. Olyan szomorúnak tartom, hogy a Puskás Peti televíziós figura lett. Előadóművészeket próbáltunk keresni emlékeim szerint, akik koncerteken...” Gulyás itt közbevágott, hogy Puskás Peti énekesi, illetve előadói adottságait akkor ott még jónak ítélték meg, s az miért lenne tévedés, mire a kritikus bevitte a kegyelemdöfést: „Mert nem volt személyisége. Igazából a személyiséghez kötődik az előadókészség és a tehetség, és ez a három együtt hoz létre valamilyen értéket. Most tényleg túlzás, semmi bajom Puskás Petivel, nem létező entitás. Csak azt mondom, hogy ilyen szempontból nem erre született a Megasztár, hogy ilyen figurákat találjon.” 

Puskás-Dallos

Nem kellett sokat várni a válaszra. Dallos-Puskás Péter, akiből Bakács szavai ellenére sikeres énekes és előadó vált Magyarországon, legutóbb is zsűritagként vett részt az X-Faktorban, ezt írta posztjában:  

„Sajnálom, hogy Gulyás Marci meghívása ellenére nem tudtam megjelenni a Megasztár adás felvételén az X-faktor forgatása miatt, és így csak online tudok reagálni a kijelentésedre, miszerint az összes Megasztár felfedezett közül én voltam az EGYETLEN hiba! Bár meglepett kijelentésed, de azért az elmúlt 15 évben arra már rájöttem, hogy mi nem sok mindenben hasonlítunk egymásra.  

Én vegán vagyok, te pedig túlságosan szereted a szalámit. 

Te sok év tehetségkutató zsűrizés után belerúgsz a volt versenyződbe, én inkább érdeklődöm utánuk. 

Számodra a karrierem hiba, számomra siker.  

Ahelyett hogy megbántasz másokat, inkább utánajárhattál volna, hogy az egyetlen és óriási hibás döntésed, mégis miért lett az egyik legvirágzóbb. 

Köszönöm a figyelmed, bár jobban esett volna, ha a nézőtéren teszed valamelyik előadásomon vagy koncertemen. Volt rá 15 éved. Mindenesetre most lett 15 perc hírnév.  

Hálás vagyok anno a lehetőségért és örülök, hogy most hozzájárulhattam a tiédhez. Részemről ezzel meg is beszéltünk mindent. Boldog új évet!:D 

(A szalámizás nyilvánvalóan visszavágás volt, Bakács Tibort ugyanis néhány éve rajtakapták, amikor fizetés nélkül akart elvinni egy rúd téliszalámit – a szerk.)  

Ezt követően Puskás-Dallos Bogi is beszállt, de ő rövidre fogta: „A posztom a Partizán Megasztár emlékadására reagál, amelyben Bakács Tibor, a műsor egykori zsűritagja kijelenti, hogy Peti felfedezése volt a Megasztár legnagyobb tévedése.” 

Ezt követően megosztott egy képet, amellyel egyrészt a férjének üzent a szorgalmát, a tehetségét, a figyelmességét és az empátiáját méltatva, másrészt a párját kritizáló újságírónak. 

Puskás-Dallos

Az adás egyébként  megnézhető itt, a részlet 1.18:30-tól látható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?