Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról!

1. rész – 1970.

Ég veled, hatvanas évek!

A győriek „Margitszigetén” állt a legszebb épület, de eltűnt a hatvanas évekkel, s elfújta a szél a kertjét, amit „Szúnyognak” hívtak. A tervezők közül azok győztek, akik hivalkodó csecsebecsének titulálták a Kioszkot, ami túlzottan elterpeszkedett a szigeten.

Bűn volt lebontani. Győr nem heverte ki soha, s tulajdonképpen a Kioszk utódja, a Jereván Kioszk is áldozata a bűnnek, hiszen lehet bármilyen elegáns a körteraszával, bitorlónak érezték. A város még világos magyarázatot sem kapott soha. Mert ha valóban annyira le kellett a régit bontani, akkor hol bújik a logika abban, hogy 1964 nyarán felújították, kibővítették 300 fős kertjét, presszót nyitottak a sarkában, majd 1966-ban kész tényként közölték, hogy vége. S hogy úgyis csak „hivalkodó csecsebecse” –ahogy az akkori városi főépítész nevezte (Kisalföld, 1969. okt. 22.).

Az étterem zárt be utoljára

A Kioszk erős volt, mint egy barokk kastély, mégis lágy, mint egy romantikus palota, titokzatos, izgalmas és ellenállhatatlan. A kisebb gyerekeknek bábszínház, az iskolásoknak egy időben menza. Végül az étterem maradt utolsónak a búcsúszerenádra 1970. má­jus 24-én.

A szakemberek már 1965-ben súlyos állagromlást emlegettek, s azt, hogy az árvizek, belvizek kikezdték az alapokat, nem olcsóbb felújítani, mint újat építeni. A tanács tárgyalt 1966-ban a Hungária Szálloda és Étterem Vendéglátó Vállalattal az új kombinátról, de a lakosság zöme csak 1969-ben szembesült a bezárás tényével. Válaszokat várva kilincselt a megyei lapnál, s az illetékesek így „nyugtatták” a közvéleményt: épp a ha­gyományt tisztelik, mivel a Kioszk vendéglátóhelynek épült, és annak most nem felel meg. Egy út van: újat kell építeni, ultramo­dern makettjét is bemutatták: az üvegablakos, körteraszos kioszkot (Kis-alföld, 1969. okt. 22.).

Szobrok halálra ítélve

A Kioszk robbantása 1970. szeptember 1-jén rázta meg a várost. Egy győri tanár mesélte, hogy épp a püspökvárban beszélgetett egy nagypréposttal, s a pap összerezzent, azt gondolva, katonai műveletről van szó. Az érett korosztály számára még eleven volt a háború emléke.

Aztán csak keserű tréfaként járta a mondás, hogy lám, szovjet katonákra van szükség a bontáshoz, ilyen nehezen adja meg magát az „aggasztó statikai állapotúnak” tartott Kioszk.

Hát még a barbár bánásmód! A Kioszk szobrai némán hullottak le augusztusban a homlokzatról, nem emelték le őket se daruval, se kötéllel, nem mentették meg őket. Ferenczi József újságíró korabeli jegyzetéből tudjuk: a városi tanács kötelezte a bontókat, hogy egyeztessenek a Xántus-múzeummal, de a munkások erről megfeledkeztek, a régészek pedig későn értek oda. A szobroknak végük volt (Kisalföld, 1970. aug. 11.).

Mindenki járt a belsejében

– Tudtam, hogy le fogják bonta­ni, és amikor az NDK-ba utaztam, elbúcsúztam a Kioszktól – emlék­szik a győri Kratsch-Radó Emília. – Számomra maga volt a nosztalgia, az ötve­nes-hatvanas évek érdes stílusú vendéglátóhelyei közül kiemelke­dett. Túl úrinak tartották, de nem volt csillogó lokál, a gyö­nyörű kerthelyiségében többször is jártam a családdal, a pincérek odakísértek minket az asztalhoz – idézi fel (K2 – L. B., 2015. jún. 27.).

A Kioszk belsejét mindenki ismerte. Hisz annyi funkciót töltött be, hogy az ember útja előbb-utóbb oda vezetett. Úri kávéháznak épült 1917-ben, a világválság idején tönkrement, és 1936-ban bezárt. A háború után pártszékhelye lett az MDP-nek, az SZDP-nek, 1956-tól a megyei könyvtár kapott helyet az emeletén, a Kisfaludy Színháznak pedig sokáig a földszint volt a kamaraterme.

A rövid életű többpártrendszer idején, 1946-ban a város a régi bérlőnek, Schultz Mártonnak ajánlotta fel a helyet a helyreállítás fejében. Két év múlva azonban megvonták Schultz iparengedélyét, s a Magyar Dolgozók Pártja nagy dérrel-dúrral foglalta el a helyet. A főügyész tartott avatóbeszédet az erkélyen, s kihirdette, hogy „a dolgozóké lett az urak egykori tanyája”.

A Kioszk népkávéházzá züllött, olcsó italokkal, késdobálónak titulálták. A könyvtáré lett a „táncos” emelet, s ‘63-ig kellett várni, hogy a földszintet megkapja a győri vendéglátó vállalat.

Amerikai tánc a háború után

A 92 éves Války István később a megyei beruházási vállalatot vezette, a Kioszk az ifjúságához tartozott a ‘40-es évek második felében. Az itt székelő pártok meg-megkörnyékezték a kollégistákat propagandájukkal, a parasztpárt még zöldséget is küldött a vékony zsebű építésztanoncok Árpád úti konyhájára.

– Szegény kollégistaként mi nem az étterembe jártunk, hanem az emeleti táncterembe, ahol megtáncoltattuk szombat este a lányokat, és söröztünk. Cigányzene szólt, de sokszor a szaxofon, a dob is felhangzott a klarinét mellett. Megtűrtek minket, mert tisztességesen viselkedtünk és a ruhánk is odaillő volt: kínosan ügyeltünk arra, hogy minden szombaton kivasaljuk a nadrágunkat.

– Akkoriban még fafödém volt a táncterem alatt, később cserélték vasbetonra. Hullámzott alattunk a padló, majdnem leszakadt, ahogy az amerikai filmből ismert lovacskát táncoltuk. Akkor még mentek az amerikai filmek.

Nem érvényesült a sziget?

– Az új kioszkba én már nem jártam, jobban szerettem a régit, bár meg kell adni, hogy az újnak előnyösebb az elhelyezkedése. Főként azért, mert az én időmhöz képest a Rába kettős híd szerkezetét megemelték, és ettől a Jereván Kioszk belesüllyed a szigetbe – mondja az építész. Války István szerint az elhelyezkedéssel győzték meg a városi tanácsot a bontásról.

– Sajnos akkoriban a tanács jobbkeze, az építési osztály elég gyenge volt: mindig parancsolt nekik valaki, és „a nagy tervező vállalat” szava szent volt. Mindent elfogadtak, ami onnan származott, s bedobták, hogy a kioszk helyén milyen csodálatos, modern mulatóépületet lehetne építeni. Megvolt rá az építész is, Horváth Bandi (Horváth Andor és Majoros Gábor – a szerk.), akinek a tervét elfogadta a tanács.

– Azzal érveltek a tevezők, hogy a Kioszk – ami akkor egy szintben állt a híddal – túl magas és ráül a járdára. Így nem lehet miatta érezni a sziget testét, a szigetet kettévágja és félszigetnek hat. Le kell tehát a vendéglőt lapítani és kicsit hátrébb tolni, hogy a közönség érezze a sétatéri miliőt. A kioszk egyébként valóban végignyúlt széltében, szinte parttól partig. Mégis nagyon fájlaltam az elbontását – mondja.

Vádak a vállalat ellen

Csak később derült ki, hogy milyen felesleges volt a sietség. Azért robbantot­tak, mert a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalattal kötött épí­tési szerződés értelmében a cég csak úgy vállalta az új kioszk 1971-es befejezését, ha még ‘70 szeptemberében átveheti a terü­letet. Ezután viszont még egy hónapig ott álltak a romok (Kis­alföld, 1970. okt. 1.). A határidőt másfél hónappal kitol­ták, de akkor is ugyanolyan átvehetetlen állapotban volt a terü­let. A java pedig ezután jött.

A körteraszos, új kioszkkal ke­csegtető Hungária-vállalat 1971. március 16-án közölte a kivite­lezővel, hogy nincs pénze és fel­bontja a szerződést. Ám maga is szeretné az ígért módon felépít­tetni a kioszkot, adjanak hát neki juttatást és hitelt az idegenfor­galmi alapból, s akkor újra megál­lapodhatnak. A városi tanács rö­vidre zárta a dolgot egy három­betűs szóval: „nem”. Az 1971. jú­lius 18-i cikk levette a keresztvi­zet a cégről, s nyílt levélben szegezte neki válasz nélkül maradt kérdéseit. Vajon mi­ért nem látta előre pénzügyi ne­hézségeit a beruházó és vállalja-e anyagi és erkölcsi következmé­nyeit annak, hogy kétes ígérete miatt a Kioszkot lebontották, a Kisfaludy könyvtárat pedig há­rom különböző helyre költöztet­ték tetemes költséggel?

Gödör és játszótér a helyén

A Jereván Kioszk 1977-re épült fel, előtte három évig gödör tátongott a helyén, amelyet a város egy ideig türelemmel nézegetett, majd a Hungar-Hotels költségén befüvesítette és játszótérré alakította. Akik akkor voltak gyerekek, talán játszottak is a két kioszk közötti időben. Így végül minden volt itt, a gesztenyefák alatt, ahonnan hajdan a régi Kioszk miatt helyezték át Kisfaludy szobrát az akkori Erzsébet térre, hogy 1917-ben no­vember 11-én Keller Gábor megnyithassa (forrás: Győri Szalon, 2017. aug. 13.). Volt könyvtár, TIT-székház, ahol a győriek először láthattak tévéadást. Úri kávéház, a régi Kioszk dicső utóda, az idegenforgalom központja, s az osztrákok átruccantak a Schultz-féle paprikás csirkéért. Volt munkáskaszinó és direktóriumi székhely a tanácsköztársaság alatt, pártközpont, késdobáló, színház, presszó, első osztályú étterem, s végül az eltűnt idő palotája, ásító gödör, vádló és jóvátehetetlen sötétség.

Aki messziről jött vissza a folyók városába, az a Kioszkot akarta látni. S amikor meglátta, akkor érezte, hogy hazatért.