Milyen távozókról vitáztak a közgyűlésben?

távozók
Győr |

A győri közgyűlés keddi ülésén láthatóan darázsfészekbe nyúlt Pollreisz Balázs, amikor – az eredeti napirendi ponthoz valóban csak vékony szállal kapcsolódó – kérdést kezdett feszegetni: Miért mentek el Dézsi Csaba András regnálása óta az emberek a városházáról, illetve a városi cégektől ekkora számban? A Győri Új Szó megpróbálta számba venni, kikre gondolt az ellenzék.  

A távozók – ahogy a polgármester mondta – vagy önszántukból vagy közös megegyezéssel mentek el; azt követően a sajtónak nem nyilatkoztak az okokról. A sor 2020 elején, tehát nem sokkal Dézsi Csaba András megválasztása után Grászli Bernadett múzeumigazgatóval kezdődött. Nála a polgármester lenyilatkozta, hogy az intézmény gazdálkodásban talált hibákat; az utód Székely Zoltán lett, aki ma is viszi a múzeumot.  

A legelsők között vált meg Rákosfalvy Zoltán ügyvédtől is, aki addig a várost képviselte jogi ügyekben.  

A Győr-Szolon, illetve a GYHG-n belül volt eddig a legnagyobb mozgás, próbáljuk rekonstruálni. A Borkai-érában Sági Géza volt a szemétszállításért is felelős mamutcég elnök-vezérigazgatója. Valós távozása előtt már hónapokkal lehetett hallani arról, hogy elmegy, vagyis nem pályázik újabb ötéves vezetői ciklusra. (Sági 2020 őszétől a csornai városüzemeltetési céget vezeti.) Mikor ez megtörtént, Endrődi Pétert, Dézsi Csaba András kabinetfőnökét nevezték ki a Győr-Szol igazgatóságának élére, Szabó Ákos pedig stratégiai igazgató lett a cégnél (vezérigazgatónak ekkor nem neveztek ki senkit). Most ősszel aztán minden borult: 2021. szeptember 28-án kinevezték vezérigazgatónak Prédl Antalt, a városi útkezelő szervezet eddigi vezetőjét. Gyakorlatilag minden vezetőtől megváltak a Győr-Szolnál: megváltak Szabó Ákos stratégiai igazgatótól, távozott Németh Ágnes főkönyvelő, akivel a próbaidő letelte után nem hosszabbítottak; s elköszöntek Jutasi Gábor vagyongazdálkodási igazgatótól, valamint Csorba József városüzemeltetési igazgatótól. 

A GYHG éléről Koronika Tamás ügyvezető távozott, a nagytérségi hulladékgazdálkodási társuláséról pedig Borsi Róbert.  

Az évtizedekig vezető pozíciót betöltő emberek közül Truka István (közterület-felügyelet) is „nagy név” a távozók között, ahogy Tőke László (Pannon-Víz), Panker Mihály (szociális főosztályvezető) és Füke Péter (a győri beruházások vezetője) is. A nyár elején távozott a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. éléről Sárkány Péter.  

A Győr-Projekt Kft-ben is nagy volt a mozgás: előbb Simon Csaba távozott az önkormányzati cég éléről, a helyére Herceg Sándor került, aki azonban már a GYHG-nél van (Koronika Tamást váltva). A Győr-Projekt Kft-t gyakorlatilag Hajtó Péter fideszes képviselő irányítja.  

A Győri Új Szó már megírta, hogy pályázatot írtak ki Gyimóthy Ákos főépítész helyére, aki decemberig marad, ő a tavaly elbocsátott Révi Zsoltot váltotta. A jegyzői csapat is teljesen lecserélődött, dr. Lipovits Szilárd jegyző nemrég távozott, őt a polgármester a keddi közgyűlésen is említette, mondván, a jegyző a felelős a hivatal működéséért – ezzel arra is célzott, hogy ha nem mennek a dolgok, s ezért nagy a fluktuáció, akkor őt lehet elővenni. A jegyző már nem tudja megvédeni magát, de azt tegyük hozzá, hogy hosszú éveken keresztül (Borkai idején) úgy vitte a hivatalt, hogy onnan nem nagyon távoztak emberek, a kilincset mostanság adják egymásnak az emberek. Nincs ugyanis vége a sornak, de előtte meg kell még említeni Csörgits Lajos aljegyzőt, aki közös megegyezéssel távozott Lipovits előtt.  

Sípos Gertrúd, a vagyongazdálkodási főosztály vezetője, illetve a városstratégiai főosztály vezetője, Varga Ferenc is elmegy, legutóbb pedig a város könyvvizsgálatát több mint húsz éve ellátó dr. Szabó István mondta fel a szerződését. Volt két polgármesteri biztosa is Dézsi Csaba Andrásnak, de Petrov Iván és Nagy Balázs sem dolgozik már neki. A fesztiválközpontnál is kiírták a vezetői pályázatot, s úgy tudni, azon nem fog indulni az eddigi igazgató, Kardos Krisztina.  

Végül az önkormányzat médiacégénél is történtek változások az elmúlt nem egész két évben: tavaly ősszel mondott fel a Győr Plusz vezérigazgatója, Bobory Balázs (ő akkor érkezett, amikor Endrődi kabinetfőnök lett), helyére ifj. Knézy Jenő érkezett – s ő még a helyén is van.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?