Megverte édesanyját, láncfűrésszel fenyegetőzött

láncfűrésszel fenyegetőzött

Ittasan bántotta saját édesanyját és aztán bekapcsolt láncfűrésszel fenyegette a szomszédot, aki az asszony segítségére sietett Csorna mellett - ezt állítja a frissen született vád. 

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 25 éves férfi egy Csorna melletti településen élt édesanyjával. Idén tavasszal lerészegedve jött haza, döngette a kaput, s a zajra kileső 56 éves édesanyjának kétszer az arcába öklözött. A szerencsétlen nő súlyosan megsérült. 

A támadás után a szomszédjához menekült, aki hívta is a rendőrséget. Közben az erőszakos fiú beszaladt a házukba egy láncfűrészért, bekapcsolta és azzal fenyegetőzött, hogy szétvágja vele édesanyját, és a szomszédot is kinyírja. A fűrészt a kerítésen keresztül be is emelte a szomszédhoz, miközben a gázkart húzta.  

Utána letette, és a kerítésen keresztül bemászott a szomszédhoz, aki azonban kizavarta. A korábban már büntetett vádlott ellen az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés, magánlaksértés és minősített zaklatás miatt emelt vádat. Vele szemben négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - közölte a megyei főügyészség. A nyomozás során a Csornai Rendőrkapitányság rendőrei jártak el. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?