Meghalt Szabolcs, a kettős transzplantáción átesett fiatalember

Györgyi Szabolcs
Győrszemere |

Véget ért a hónapok, valójában sok éve tartó megfeszített küzdelem az intenzívosztályon a győrszemerei fiatalember számára. A 39 éves Györgyi Szabolcs tegnap este meghalt a budapesti kórházban, ahol szinte egyedülálló módon kettős transzplantációt hajtottak nála végre.: január 16-án új vesét és új szívet kapott.  

Feketébe borult a Facebookon Györgyi Szabolcs oldala, amin a barátok köre január közepe óta kapott olykor-olykor egy rég várt hírt a lélegeztetőgépen lévő fiatalember állapotáról. Nagyon sokan reménykedtek a felépülésében, az édesanya többször is bizakodón beszélt az Új Szó Nálunknak is. 

Április 21-én jelent meg az említett oldalon ez a pár sor Szabolcs nővérétől:

„Ma elfogyott a remény utolsó szikrája is. Nem fog felépülni , addig él amig a gépek életben tartják. Nincsenek most szavak, amik kifejeznék mit érzek. Lélekben már elment." 

A győrszemerei férfinek hat évvel ezelőtt leállt mind a két veséje, s azóta járt dialízisre hetente háromszor. Két évvel ezelőtt transzplantáció várta, s elő is volt készítve a veseátültetésre, csakhogy az aneszteziológus úgy látta: a szíve túlságosan gyenge. Kiderült, hogy a szervezet motorja nem bírta ezt a többéves, kegyetlen igénybe vételt, s a városmajori szívklinikán utána megállapították: egy billentyűcsere már nem segít. A fiatalember azóta várólistán volt, állapota egyre romlott, a lépcsőn is alig bírt felmenni. A közelmúltban sürgőssé vált a helyzet, halálán volt, mígnem január 15-én megcsörrent a telefon, a klinikáról hívták: ő kapja meg egy donor szerveit.   

A kettős transzplantációt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján hajtották végre január 16-án hajnalban. Ekkor az volt a legnagyobb szó, hogy egyáltalán túlélte az operációt, ami nélkül hetei, hónapjai, de még valószínűbb, hogy csak napjai lettek volna hátra. Miután tudvalévő volt, hogy életben maradt, a bizakodó család számára már az lett a kérdés: veséje újraindul-e, hiszen az egész kálvária azzal kezdődött.   

Két nappal a műtét után már baljós hírek érkeztek, Szabolcs kapott egy tüdőgyulladást, állapota válságosra fordult. Akkor műszívet kötöttek be a fiatalembernek, és lélegeztetőgépet kapott, szervezete túl gyenge volt ahhoz, hogy kibírja a fertőzést. Az új szív később azóta  elindult, nem lökődött ki. A veséje nem indult el – soha.  

Édesanyja még az utolsó hetekben is reménykedett és várta haza fiát. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?