Illusztráció
Késsel támadtak az utcai zenészre
Öt év letöltendő börtönre ítélte a Győri Járásbíróság azt a férfit, aki társával kirabolt nyáron egy utcai zenészt az egyik győri aluljáróban. A másik férfi 4 év, 8 hónapot kapott.
A tetteseknek nem volt munkája s jövedelme. Az egyik augusztusi délutánon az állomásnál jártak, s a győri vidéki buszmegálló felé vezető aluljáróban leszólították a gitározó zenészt. Pénzt kértek, ő nem adott, s másoktól is hiába kértek ezután. Visszamentek a falnak támaszkodó gitároshoz, megálltak vele szemben egy jó méterre és kikötötték, hogy ez az ő területük. Az egyik férfi kést rántott elő a ruhájából, s fenyegetőzni kezdett: „látod, mi van nálam?” Neki szegezte, majd a sértett gitártokjából elorzott 4000 forintot. Társa ráerősített, hogy ez az ő területük - közölte - és mindenkit elhajtanak, ha nem megy el időben, „jönnek a többiek és nagy baj lesz”.
A Győri Járásbíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt, a kést rántó vádlottnál az is számított, hogy már tízszer volt büntetve. Nyomatékos súlyosító körülmény volt, hogy nyáron, nappali fényviszonyok között, kiemelkedően forgalmas helyen rabolták ki a sértettet.
A vádlottak fellebbeztek, a per folytatódik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.