Így terelték új mederbe a Mosoni-Dunát (VIDEÓ)

Mosoni-Duna
Vének |

Látványos videón mutatja be az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, miként terelték új mederben a Mosoni-Dunát a torkolatnál. Ideiglenes kőgáttal történt a lezárás, és mintegy 60-70 ezer köbméter homokos kavicsra volt szükség.

Még tavaly novemberben töltötték át a medret, vagyis zárták el - elsőként egy kőgáttal - a gönyűi kikötő felé a folyót, s terelték rá a torkolati műtárgyra. Ehhez jelentős mennyiségű, mintegy 60-70 ezer köbméter homokos kavicsra volt szükség. Előtte felnyitották a műtárgy vízszintszabályozójának kapuit: 

Kapcsolódó cikkünk

Az eredeti folyómedret a torkolata felett mintegy 1,5 kilométerrel teljesen lezárták, a Mosoni-Duna érkező vízhozamát pedig a Torda-szigeten megépült műtárgyon és az ahhoz kapcsolódóan kialakított új felvízi- és alvízi medren keresztül vezették át. Ez volt a közel 30 milliárd forintos beruházás egyik utolsó nagy lépése, s bár a nyár eleji átadásig még van feladat bőven, a Mosoni-Duna vízszintemelése célegyenesbe ért.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság videója itt látható:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?