Fáj? – kérdezi Palik. Elképesztően – válaszolja Csuti. (VIDEÓ)

Csuti válik

A hazai celebvilág két jól ismert alakja fut együtt: a kérdező Palik László, aki pedig válaszol, az a Szabó András Csuti, aki a feleségével – Kulcsár Edinával – való válása okán napok óta uralja a magyar bulvármédiát. Palik tudja, miről kérdezze, hisz ő is elvált Marsi Anikótól, s ők beszédtéma voltak – igaz, hónapokkal ezelőtt.

A Palikék világa viszonylag új műsor a YouTube-on, a tévés műsorvezető azt követően indította el, hogy kiszállt az Exatlonból. Több riportalanya volt, mindegyikkel fut egy kört a Margit-szigeten, s ez idő alatt kérdezgeti őket. Most olyan vendége van, aki az elmúlt két hétben minden nap hírrel szolgált a bulvármédiában, a celeb-házaspár válását az ő (Csuti) szemszögéből ismerjük meg, ez nyilván az érem egyik oldala.  

Csuti szeret futni - ez kiderül az elején, s az is, hogy erre eddig nem nagyon volt ideje. 

Tudod te is, hogy mi történt velem, velünk, próbálom ezt az időt - az egyéb szabadidőt - edzésre, olvasásra, bunyózásra fordítani Érdekes dolog ez, hogy az ember 38 évesen útkeresésben van.”  

  • De mióta tart ez az új rezsim? – kérdezi Palik. – Mert mi nagyságrendileg nagyjából másfél hónappal ezelőtt beszélgettünk egymással.  
  • Igen, az volt az első. Aztán történtek, amik történtek. Az ünnepi időszak volt, amikor ez a döntés született.  
  • És a gyerekek?  
  • Semmit nem éreznek belőle. Mind a ketten igyekszünk odafigyelni a közös időkre. Próbálunk konstruktívan, felnőttként, szülőként gondolkodni. Persze ez ne mindig egyszerű.  

Itt kérdezi meg Palik, hogy „Fáj?” „Elképesztően”, jön a válasz. „Nem is vagyok biztos, hogy van erre szó vagy tapasztalás. Én még ilyen szintű ürességet, mélyről jövő, gyomorkitépő… amikor tudod, hogy nappal van, de azt gondolod, éjjel. De ebből az állapotból kijöttem. A sokkból nem.”  

Ez első találkozáskor azt láttam, hogy magadban vitted el a balhét – folytatja Palik, majd hozzáteszi:  

  • Fiatalember, nem egyedül kell elvinni a balhét. Az volt bennem, hogy ül velem szemben egy sikeres fiatalember, aki foggal-körömmel harcol, és van benne egy misszió, hogy egy dolgot elkerüljön: a gyerekei elvált szülők gyermekei legyenek, mert ő – tehát Te –, így nőttél fel.  
  • Edina is.  
  • Igen. De én azt éreztem belőled, hogy ezt mindenképp el akarod kerülni. Jól gondoltam? 
  • Igen. Jól. 

„Olyan két hétben voltam, hogy ilyen két hét nincs. A KO után sem alszom sokkal többet, de ha lecsukom a szemem, már nem cikáznak előttem a kérdések” – mondja még Csuti, mire Palik:  

  • Anyukád?  
  • Ő nagyon mélyen van.  

„Nehéz” – zárja a futást és az interjút Palik. „És ha benne vagyunk, soha nem tudjuk, mi a válasz. Csak az edzés, ha edzett vagy, még többet bírsz.” 

A videó itt tekinhető meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?