Ez a kiskapu is bezárult

benzinárak
Magyarország |

Nem lehet már tankolni szlovák rendszámmal annál a győri automata kiskútnál, amelyet eddig nyomon követtünk. Bár megpróbálták… 

Sorozatunk vélhetően utolsó fejezetéhez érkeztünk, ugyanis végleg bezárulni látszik a kiskapu annál az automata kútnál is, ahová szlovák rendszámmal korábban jártak még tankolni az emberek.  

Magyarországon május végétől főképp csak a magyar rendszámú autósok tankolhatnak 480 forintos hatósági áron, a rendelet minden kútra vonatkozik, bár az az első pillanattól fogva látszott, hogy az automata helyeken ezt sokkal nehezebb lesz betartatni. Győrben az egyik ilyen kutat figyeltük mi is – az állatorvosi lónak tekintettük, semmiképp sem pikkeltünk rá.  

Az első napokban látszott az útkeresés, mindenféle megoldással próbálkoztak: zárták-nyitották a kutat, s erről írtunk is többször. Az eddigi utolsó cikk, amelyben az előzőek is szerepelnek, itt olvasható.  

Három héttel a rendelet megalkotása után megnéztük, mi a helyzet. Jelentjük: most már nem lehet külföldi rendszámmal tankolni a győri kórházzal szemközti kútnál. Ennek bizonyságát is láttuk, egy dunaszerdahelyi rendszámú autó megpróbálkozott vele – annak ellenére, hogy itt is figyelmeztet tábla arra, hogy csak magyar rendszámú autó tankolhat ezen a helyen. Van már ember, aki nemcsak az autómosót, hanem a kutat is felügyeli: ő odament az illetőhöz és figyelmeztette, hogy itt nem tankolhat. Az ember nyilván tudta ezt, mert szó nélkül elhajtott aztán.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?