Drágák a Covid-tesztek, mert sok árrés rakódik rájuk

civid
Magyarország |

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a koronavírus-gyorstesztek hazai piacán, ahol a magas árak mellett számos más problémát is feltárt. 

A GVH tavaly december 23-án indított vizsgálatot a Covid-19 antigén gyorstesztek piacán, mivel a magyar fogyasztók magasabb árakkal találkozhatnak a szomszédos országokhoz, illetve más uniós tagállamokhoz viszonyítva. Erről itt írtunk korábban.

A GVH szakemberei több, a kedvezőbb fogyasztói árszinteket gátló problémát is feltártak. A jelentéstervezet szerint a Covid-19 antigén gyorstesztek értékesítésénél a kiskereskedelmi árverseny nem elég intenzív Magyarországon, ezért a GVH ideiglenesen, a járványhullámok alakulásával összefüggő időtartamra javasolja a gyorstesztek kiskereskedelmi láncoknál, drogériáknál és benzinkutaknál történő értékesítésének engedélyezését

A vizsgálat feltárta azt is: a tesztek értékláncai hosszúak, azaz sok kézen át jut el az áru a vevőhöz, és a fogyasztói árba az értéklánc valamennyi szintjén újabb árrések épülnek be. A hatóság ezért rövidebb értékláncok kialakítására, például közvetlenül a hazai importőröktől való beszerzésre ösztönzi a piac szereplőit. 

Amennyiben a javaslatokat nem alkalmazzák, a GVH megfontolásra javasolja a kormány beavatkozását a gyorstesztek maximális árának meghatározására. Mindezt úgy, hogy az ne korlátozza a kínálatot sem mennyiségben, sem minőségben, tehát a piaci szereplők érdekeltsége ne csökkenjen az antigén tesztek hatékony lakossági értékesítésében. 

A GVH azt is megállapította, hogy számos esetben a fogyasztók tájékoztatása nem megfelelő. Ezért azt javasolja az OGYÉI-nak, hogy tegye közzé a forgalomban lévő tesztek termékösszefoglalóit a fogyasztók számára, a piaci szereplőknek pedig tegye lehetővé a tájékoztatók átvételét.  

A vizsgálatról készült jelentéstervezetet a hatóság nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a honlapján. A piac szereplői 8 napig tehetnek észrevételeket. A határidőt követően a GVH a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, a beérkezett észrevételek összefoglalását, valamint - ha kérik - az ágazat vállalkozásainak érdemi észrevételeit közzéteszi majd a honlapján. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?