Bíróság dönt a bedrogozott szlovák sofőrről, aki két biciklist gázolt halálra

halálos gázolás
Jánossomorja-Mosonmagyaróvár |

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a szlovák sofőr ellen, aki bedrogozott állapotban hajtott át Jánossomorján és Mosonmagyaróváron, s két kerékpárost halálra gázolt, majd elhajtott  helyszínről. 

A vád szerint a 36 éves szlovák férfi pár nappal előtte szabadult egy szlovák börtönből tavaly októberben, s úgy ült be hajnalban a volán mögé, hogy előtte kábítószert, kannabinoidot, amfetamint és metamfetamint fogyasztott.  

Szlovákiából jött és Jánossomorján át haladt. Jobbra tartva rátévedt a kerékpársávra, egy 20 éves lány biciklizett arra. A bódult sofőr elgázolta,  s a nő a helyszínen meghalt. Ezután a szívtelen férfi meg sem állt, elhajtott a helyszínről. 

Alig másfél órával később Mosonmagyaróváron járt autójával, s jobbról előzte a kocsisort, ami a piros lámpa miatt lépésben haladt. Megint ráhajtott a jobbra lévő kerékpárútra, és a borzalmas esemény megismétlődött. Egy 49 éves férfi biciklizett erre, az ámokfutó elütötte, és megint nem állt meg, nem volt kíváncsi rá, hogy segíthet-e, elhajtott. A második áldozat két héttel később halt meg. 

A sofőrt még aznap reggel, állampolgári bejelentés alapján fogták el, most is letartóztatásban van. Az ügyészség halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és minősített segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat. A halmazati szabályok alapján vele szemben 12 év szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a járművezetéstől, valamint utasítsa ki Magyarország területéről. 

Az Új Szó korábban többször is írt a megdöbbentő tragédiáról és az eljárás kezdetéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?