Akiknek a víz az életük

díjazottak
Győr |

Németh József regionális vízügyi igazgató Innovációs Díjat és Észak-dunántúli Vízügyért Díjat adott át kollégáinak. Négyen vehettek át év vége előtt elismerést.

Az igazgatóság közleménye alapján az innovációs díjat Noviczki András vízrajzi ügyintéző nyerte, míg Keserü Balázs vízminőség-védelmi referens lett a második. Baranyai Gyula, a Hansági Sza-kaszmérnökség szivattyútelepi főgépész 30 éves odaadó, lelkiismeretes és precíz fizikai munkavég-zéséért, a szakaszmérnökség feladataiban betöltött meghatározó szerepéért, a belvízvédekezésben és a szivattyúüzemeltetésben nyújtott kimagasló teljesítményéért, valamint az úszókaszálás szakasz-mérnökségen történő meghonosításáért kapta az Észak-dunántúli Vízügyért Díjat. Csapó János, Rá-bai Szakaszmérnökség területi felügyelője a szakaszmérnökségen 40 éve folytatott aktív üzemelte-tési, fenntartási, és beruházási feladataiért, kiváló védekezési munkájáért, új technológiák beveze-tése és alkalmazása iránti fogékonyságáért, összességében szakmaszeretete és hozzáértése révén a legmagasabb szintű műszaki igényességgel végzett munkájáért vehette át a díjat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?