A megyéspüspök évek óta kéri, hogy a város újítsa fel a Káptalandombot (GALÉRIA)

Káptalandomb
Győr |

A győri bazilika belső és külső felújítása, a történelmi belváros tereinek megszépülése után egyre fontosabbnak tartja a győri Káptalandomb felújítását a Győri Egyházmegye. A városvezetéssel többször is tárgyalt erről dr. Veres András megyéspüspök, akit az Új Szó Nálunk portál kérdezhetett ebben a témában. 

A belváros legszebb terei, felvezető utcái már nagyon szépen megújultak az elmúlt években. Ezért is tartom még sürgetőbbnek – amiért már hat éve, a hivatalba lépésem óta küzdök Győr városvezetésénél –, hogy a Káptalandomb is méltó állapotba kerüljön. Bizony nagyon megérett a felújításra – mondta portálunknak a megyéspüspök.  

Veres András hozzátette azt is, úgy érzi, hogy ez az érdek az önkormányzatéval közös, mert Győr egyik legfontosabb főteréről van szó, ahová a városba érkezők közül feltehetően mindenki felsétál. Konkrét adata is van a Püspökségnek arról, hogy például a járvány előtt évente 32 ezer látogató járt a Püspökvár tornyában, ennél tehát biztosan többen voltak a Káptalandombon. 

Pontos és valós képet a Káptalandomb állapotáról majd akkor kaphatunk, ha a szakemberek a föld alá is belátnak. De a látható felszínen a burkolat állapota a legkritikusabb. Állandó balesetveszélyt jelent, gondoljunk csak az ünneplőben és hegyes sarkú cipőben fölsétáló hölgyekre. Meg is történt – tudjuk meg a püspök úrtól –, hogy valakit mentőautó vitt el ínszalagszakadás miatt. 

A házak állapota vegyes, a tulajdonjoguk nem különben: akadnak szépen felújítottak és levitézlettek, s ez utóbbiak mind az önkormányzat birtokában. Megújult a papi szeminárium, illetve a Domus Peregrini (a Konferencia Hoteltől balra lévő kis térre néző patinás apartmanház – a szerk.). Nagyon rossz állapotban van többek között a Borsos Múzeum és a mellette lévő épület, akárcsak a múzeum mögötti ház, amely lakóinak zaja állandó kellemetlenséget okoz a papi otthonban élő idős atyáknak. 

Veres András püspök

- Sokszor kaptam már ígéretet hat év alatt a tér felújítására, de a megvalósításig nem jutottunk el. Nem titok az sem, hogy a mostani polgármester úr elődje idején egy ünnepséget követő díszebéd után az egyik jelenlévőnek Orbán Viktor miniszterelnökkel kellett beszélnie és szóba jött a Káptalandomb. A miniszterelnök úr pedig akkor nem is azt kérdezte, hogy ez mennyibe kerül, hanem azt mondta: „Csinálják, a felét álljuk” – számol be Veres András megyéspüspök.  

Elmondta: a legutóbb kapott ígéret szerint az elmúlt november végéig kapják meg betekintésre és véleményezésre a város által készíttetett terveket, hogy azok az Egyházmegye céljai szempontjából is kívánatosak-e, például a Szent László-napi vagy a feltámadási körmenet alkalmával. 

A Püspök atya végül elárulta: nagy örömére szolgálna, hogy amikor odajutunk, parkosítást is végeznének a most mindenütt kővel borított téren.  

Megkerestük a kérdéssel Győr polgármesterét, várható-e, hogy sor kerül belátható időn belül a Káptalandomb felújítására. Dézsi Csaba András azt válaszolta, hogy „jelenleg a Káptalandomb komplex felújításának tervezése az időszerű és már folynak a szakmai egyeztetések a város és az egyházmegye műszaki szakemberei között.”

Fotógaláriánk segítségével végigsétálhatnak a mai Káptalandombon. KATTINTSANAK a képekre! 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?