Ha nem adsz pénz, felgyújtjuk a házadat - így fenyegetőztek a tinédzserek

Zsarolás
Kaposvár |

Nem mindennapi levelet fogott el a rendőrség: zsaroló fiatalok százezreket követeltek egy 55 éves sértettől, egyikük fenyegette, hogy olyan fotója van róla, amivel akár börtönbe is juttathatja. Aztán egyre inkább eldurvult a dolog a Kaposvári Járási Ügyészség vádja szerint. 

Egy vonalas füzetlap a bűnjel, rajta pedig amilyen vérmes a mondanivaló, olyan naiv a helyesírás. A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a három fiatalkorú fiúval szemben, egyikük pénzt követelt sértettől, két társa segítette. 

A 17 éves vádlott idén júliustól kezdve hívogatta a sértettet, és a kézzel írt levéllel adott a zsarolásnak nyomatékot: ha nem kap pénzt, olyan fényképet juttat el a gyámhatósághoz és a rendőrséghez, amiért börtönbe kerülhet. Társai is 16-17 évesek voltak, bevonta őket és egyikük telefonjáról hívta a kiszemelt áldozatot. Akkor már azzal fenyegette, hogy felgyújtja a házát, ha nem fizet még aznap százezer forintot. 

Aztán kieszelték, hogy majd egyikük szépen átveszi a pénzt, a másik kettő pedig elrejtőzik és figyel, a zsákmányt elosztják.  

Csakhogy a helyszínen a nagyatádi nyomozók pedig őket figyelték, elfogták és őrizetbe vették a vádlottakat, akikkel szemben – a letartóztatásra irányuló ügyészi indítvány ellenére – a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el - közölte az ügyészség. 

A Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratban azt indítványozták, hogy a főkolompost a fiatalkorúak börtönébe, két társát pedig javítóintézetbe küldjék. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?