Alma a fájától: apa és fia együtt vertek egy férfit a zebrán

verekedés
Oroszlány |

Aligha gondolta volna ez az apa és fia, hogy videón is megtekinti majd ország-világ, amint megpróbálnak elégtételt venni haragosukon Oroszlányban. Apa a pénzét követelte, fia a zebrán gáncsolta el a sértettet, a térfigyelőkamera pedig felvette az egészet. Az ügyészség vádat emelt. 

Két büntetlen férfi ellen nyújtott be vádiratot önbíráskodás bűntettének kísérlete, garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt a Tatabányai Járási Ügyészség. Apa és fia tavaly július 28-án autózott át Oroszlányon, s az apa meglátta az arra sétáló férfit, aki tartozott neki. Bódult állapotban ült a volánnál, megállt, kiszállt, odament, kakaskodott és a pénzt követelte. Aztán megragadta a kezét, húzni kezdte, miközben veréssel is fenyegette. A sértett el akart inalni, de az apa mellé lépett és felé mozdult. Ő megijedt és gyorsan a férfi fejére ütött, aki persze ettől végképp begőzölt, földre rántotta. Dulakodtak, de a sértett le tudta tolni magáról az apát, s megpróbált odébb állni, mielőtt folytatódik a közelharc.  
A férfi nem tudott az egész pénzkövetelésről, mindössze azt látta, hogy a sértett letolja magáról az apját, ekkor ő is kiszállt és elindult a sértett felé. A másik hátrált, de üldözője a zebrán a kirúgta a lábát, és ököllel is többször megütötte. Az áldozat segítségért kiáltott, jött egy járókelő, ez mentette meg a kétszeres túlerőtől. Viszont a 34 ezer forintos telefonja kiesett, azt támadója kapta fel, áthajította az úttesten és ripityára tört.  
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, felfüggesztett börtönre félte az apát, tiltsa el a vezetéstől, fiát pedig küldjék el közérdekű munkára.  

A Komárom-Esztergom megyei Főügyészség tette közzé a térfigyelő kamera videóját. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?