Zene és barátság határok nélkül

1993-ban néhány fiatal öszszejött a nyár elején, beszélgettek, jókat vitatkoztak, és a maguk szórakoztatására kis programot is szerveztek. Két év múlva újból találkoztak, akkor már jóval többen jöttek, összejövetelük fesztivállá nőtte ki magát...

A következő években a Klikkfest országos ismertségre tett szert. A fesztiválról fesztiválra járók szerint összességében mindmáig a legszínvonalasabb Szlovákiában, ami nem kis érdem, hiszen azóta számtalan hasonló rendezvény indult útjára. Több közülük már meg is szűnt. A Klikkfest az idén tizenharmadik alkalommal nyitja meg kapuit Érsekújváron. A jövő csütörtöktől szombatig tartó rendezvénysorozatról a főszervezővel, Kis Péterrel beszélgettünk.

A Klikkfest történetében évről évre nyomon követhető a fejlődés. Most viszont alaposan beleerősítettek.

Valóban. Úgy döntöttünk, megpróbálunk több embert megszólítani. Az elmúlt két-három évben látogatóink száma stagnált, most szeretnénk elérni, hogy ismét növekedjen. Természetesen továbbra is elsősorban a tizen- és huszonéveseket várjuk, rájuk alapozunk. Persze további generációk is jöhetnek, akik szeretik a jó zenét, a jó hangulatot. Törekedtünk arra, hogy nagyjából egyformák legyenek az erőviszonyok, mármint a magyar és a szlovák fellépőket illetően. A legnépszerűbbeket szerződtettük, s őket kiegészítettük néhány, nagy sikerre számot tartó külföldi zenekarral.

Szlovákia-szerte egyre több a zenei fesztivál. Önök mivel próbálnak meg kitűnni?

Olyan múltja van fesztiválunknak, amelyet egyetlen hasonló sem mondhat el magáról. Egyedül a magyarországi Sziget Fesztivál hasonlítható hozzánk e tekintetben. Ők is ‘93-ban indultak, mi is. Nem titkoljuk, hogy a budapesti kollégákkal szoros kapcsolatokat ápolunk. Rendszeresen találkozunk velük, elsősorban tapasztalatszerzés céljából. Én például sosem hagyom ki a Szigetet, és már ők is jártak nálunk. A Klikkfest kiemelkedik a szlovákiai fesztiválok mezőnyéből. Való igaz, vannak, ahová nevesebb fellépőket sikerül elcsábítani – bár ez csak nézőpont és rajongás kérdése –, ám a szervezést és a körülményeket alapul véve még mindig a többiek fölé emelkedünk. Nem akarok ujjal mutogatni a konkurenciára, de a legtöbb gyerekcipőben jár, és sokszor az alapvető feltételek sem adottak. Elég, ha valaki körbejárja őket: kivilágítatlan utak, sár vagy por, az árnyék hiánya, a színpadok körüli rendetlenség, illuminált látogatók, zűrzavar jellemzi a legtöbbet. Mi sok energiát fordítunk a színvonal folyamatos emelésére. A városi és az országos rendőrséggel karöltve már a bejáratnál kiszűrjük a veszélyes egyéneket. Az őrző-védő szolgálat pedig mindvégig szigorúan ügyel a rendre.

Egyre jobban bevonják a látogatókat a program kialakításába. Kikérik véleményüket, megkérdezik, kikre van igény. Az idén milyen kérések érkeztek?

Honlapunkon az elmúlt év végén megjelent egy lista a leköthető zenekarokról. Kíváncsian vártuk, kiket választanak. A magyarországiak közül az első két helyen végzettet, vagyis a Tankcsapdát és a Republicot sikerült elhoznunk. A nemzetközi vonallal már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Sajnos egyre több a példa arra, hogy a fellépők a fesztivál előtt kis idővel egyszerűen lemondják a részvételt. Ez összeurópai probléma. Elárulok egy kulisszatitkot. Látogatóink körében nagy igény volt a HIM iránt. Tárgyaltunk az együttessel, de mivel különböző zenekaron belüli okok miatt csak az utolsó pillanatban, valamikor június elején tudták volna megmondani, hogy jönnek-e vagy sem, inkább lemondtunk róla.

Az idei fesztivál miben különbözik majd a tavalyitól?

Az ellátás színvonalát emeltük, például jobb lesz a közvilágítás, és a sátorhelyek előkészítésére is nagyobb hangsúlyt helyezünk ezekben a napokban. Szeretnénk, ha az őrző-védő szolgálat teljesen észrevétlen maradna azok számára, akik nem szorulnak rájuk. Olyan biztonsági embereket alkalmazunk, akik a magyar és a szlovák nyelvet tökéletesen beszélik, akár még az angolt is.

Melyik zenekar koncertjét várja leginkább?

A Dog Eat Dog régóta kedvencem. A kilencvenes évek közepén láttam őket a Sziget Fesztiválon, hatalmas, számomra örökké emlékezetes bulit csaptak. Lenyűgözött a hip-hop elemekkel megtűzdelt hardcore zenéjük, és a jó szövegeik. Már akkor eldöntöttem, hogy el kell őket hozni hozzánk is. Aztán a zenekar egy időre eltűnt. A közelmúltban előrukkolt egy régi hagyományokat folytató új stúdiólemezzel, ennek bemutató turnéja keretében érkezik Érsekújvárba. A Dog Eat Dog a pénteki nap fő attrakciója lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?