Vásároljunk részletre

Pozsony. Manapság már szinte mindent megvehetünk részletre is. Ha televíziót veszünk, plasztikai sebészt szeretnénk felkeresni vagy kirándulnánk, elég ha lefizetjük a 10-20 százalékos kezdőrészletet, és már vihetjük is az árut. A helyzet azonban nem mindig ilyen egyszerű.

A gépkocsi-kereskedőkön kívül az elmúlt időszakban egyre több utazási iroda és autóiskola is együttműködik az áruhitelező cégekkelTASR-felvételSzlovákiában a legtöbben továbbra is a műszaki cikkekre és a bútorokra vesznek fel áruhitelt, a hiteltársaságok szerint ugyanakkor egyre kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel a konyhafelszerelés esetében. Az elmúlt időszakban azonban egyre több utazási iroda és autóiskola is együttműködik az áruhitelező cégekkel.

A vásárlásnak ez a formája ugyan nem a legolcsóbb, ám a hitelkártyákkal együtt a lakosság nagy része már igénybe vette ezt a szolgáltatást. A Home Creditnek például jelenleg 430 ezer ügyfele van, a Cetelem pedig eddig 300 ezer fogyasztási hitelt nyújtott. Többségük, vagyis a hitelt felvevők mintegy fele a részletfizetéses társaságokhoz fordul, míg a banki hitelek aránya valamivel több, mint 40 százalék. Csehországban ez az arány fordított, ott a részletfizetéses társaságok csak a piac 26 százalékát uralják, míg a banki fogyasztói hitelek elérik a 44 százalékos részarányt. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint azonban fokozatosan mi is közelítünk a csehországi szokások felé, hiszen a bankok nálunk is egyre kedvezőbb hiteleket kínálnak.

A részletfizetéses társaságok hátránya a bankokkal szemben a lényegesen magasabb hitelkamat. Előnyük az alacsonyabb kezelési költségek, a gyakori akciós árak és természetesen a hozzáférhetőség. Másrészt a bankoknak, egyéb termékeiknek köszönhetően, sokkal jobb információik vannak az ügyfeleikről, így jobban együtt tudnak működni. Egyes bankok ajánlatában azonban előnytelen, hogy hitelt csak 50 ezer és 150 ezer korona között vehetünk fel, miközben az áruhitelek esetében a szokásos összeg 10-18 ezer, legfeljebb azonban 30 ezer korona körül mozog.

A lakosság nagy része nem szeret nagyobb összeggel tartozni, így az áruhitelek esetében is a kisebb pénzösszegek dominálnak. Az átlagos hitelek 10-12 ezer korona között mozognak, az átlagos kezdőrészlet pedig a hitel 15 százaléka. Minden áruhitelező társaság megszabja, hogy milyen határidőn belül kell visszafizetnünk az áruhitelt. Ha nem fizetünk időben, a társaságok többnyire először csak figyelmeztetnek a feledékenységünkre, később azonban már büntetést is kiszabhatnak. Ha egyáltalán nem fizetünk, akkor elkobozhatják az árut, sőt büntetőjogi eljárást is kezdeményezhetnek ellenünk. A Home Credit Slovakiánál például minden hónap 20-ája a befizetés határideje, a többség azonban már 10-15. között befizeti a havi törlesztőrészletet. Ha a befizetési határidőt követően hét napon belül fizetünk, akkor még nem kell számítanunk büntetésre. Ha azonban ezt is lekéssük, akkor a társaságnak minden egyes további nap után büntetést kell fizetnünk. A fizetési határidő lekésését azonban az egyes társaságok különféleképen bírálják el. A Cetelemnél például öt napot késhetünk a befizetésnél büntetés nélkül, a Quatronál az első figyelmeztetés ezer koronánkba kerül. Ha képtelenek vagyunk fizetni, akkor felkérhetjük a részletfizetéses társaságot a havi törlesztőrészletek módosítására. Ezzel megelőzhetjük a büntetéseket és a felesleges többletkiadásokat. Más-más feltételeket szabnak a társaságok akkor is, ha idő előtt szeretnénk visszafizetni a hitelt. A Quatrónál például írásos kérvényt kell beadni, ugyanakkor ez a szolgáltatásuk ingyenes, szemben a Cetelemmel, ahol hasonló az eljárás, a szolgáltatásért azonban már külön díjat számolnak fel. A Home Creditnél kérvényezhetjük az idő előtti visszafizetést, amiért nem számláznak fel külön díjat.

Az áruhitelező társaságok leggyakoribb ügyfelei a gyermekes családok. A GE Money Multiservis elemzése szerint például az ő tipikus ügyfelük 25 és 55 év közötti, középiskolát végzett, és az átlagos havi nettó bére 10 ezer korona. Ügyfeleik többsége nő. Az áruhitelező társaságok szerint a vásárlásnak ez a formája a jövőben tovább terjed. Manapság egyre többen használják fel ezt a lehetőséget a mindennapi szükségleteik kielégítésénél is. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?