Változó földtulajdonosi közösség

Pozsony |

<p>Szlovákiában manapság mintegy 3500 földtulajdonosi közösség működik, amelyek együttesen egymillió tagot számlálnak. Ezekre várhatóan már a jövő évtől teljesen új szabályok lesznek érvényesek, a földművelésügyi tárca ugyanis elkészítette a földtulajdonosi közösségek működését szabályozó törvény javaslatát, amely a tervek szerint már januárban életbe léphet.</p>

 

A jelenleg érvényes szabályozás már 17 éves, így nem veszi figyelembe az aktuális elvárásokat. Manapság az egyik legnagyobb gondot például a tulajdonrész eladása okozza, a többi tagnak ugyanis elővételi joga van. Hogy ezzel élni tudjanak, ahhoz a tulajdonrészét eladónak tájékoztatnia kell őket az eladási szándékáról. Jelenleg ezt levélben kell megtenni, vagyis aki el szeretné adni a részét, annak a földtulajdonosi közösség minden egyes tagját levélben kell értesítenie. Ha figyelembe vesszük, hogy manapság olyan földtulajdonosi közösségek is vannak, amelyeknek 1500 tagjuk van, ez a kötelesség rengeteg időt és pénzt vesz el az eladótól. Ezen szeretnének változtatni az új szabályozással, amely ugyan nem fosztja meg a társtulajdonosokat az elővételi jogtól, a tájékoztatást azonban egyszerűbbé teszi. Az eladónak elég lesz tájékoztatnia a földtulajdonosi közösség bizottságát, ez összehívja a közgyűlést, amelyen az eladó közzéteheti a szándékát. Sőt, ha a tulajdonrészét a közösség egy másik tagjának adja el, az eladási szándékát nem is kell jeleznie. Újdonságnak számít, hogy ha a földművelésügyi tárca javaslatára a kormány és a parlament is rábólint, a jövő évtől minden földtulajdonosi közösséget jogi személyként kell bejegyeztetni. Ha ezt a kötelességüket a jogszabály-módosítás életbe lépését követő fél éven belül nem teljesítik, akkor törlik őket a földtulajdonosi közösségek nyilvántartásából. Ezt követően már nem működhetnek tovább földtulajdonosi közösségként, mint tulajdonostársakra tekintenek majd rájuk, és mint ilyenekre a Polgári Törvénykönyv szabályai lesznek érvényesek. A különbség a két jogi forma között ugyanakkor jelentős, hiszen míg a jogi személyként bejegyzett földtulajdonosi közösség esetében ennek a bizottsága dönt a fontos kérdésekben, az utóbbi esetben a tulajdonostársak döntő többségének egyet kell értenie a gazdálkodással kapcsolatos kérdésekben. Az utóbbi megoldás így csak azon földtulajdonosi közösségeknek lesz elfogadható, amelyeknek kisebb a tagságuk. Lényeges különbség ugyanakkor, hogy míg a jogi személyként bejegyzett földtulajdonosi közösségek igényelhetnek majd állami vagy uniós támogatást, a szimpla tulajdonostársak ezt nem tehetik meg. A jogi személyként bejegyzett földtulajdonosi közösségeknek azonban új kötelességeket is szabnak. Be kell magukat majd jegyeztetniük a körzeti erdészeti hivatalok földtulajdonosi közösségekről szóló nyilvántartásába, ki kell dolgozniuk az alapszabályukat és összehívni a közgyűlést, amelyen megválasztják a vezetést. Manapság csak akkor lehet megtartani a közgyűlést, ha ezen a tagok minimum kétharmada megjelenik, ami jelentős gondot okoz, hiszen a többség többnyire nem érdeklődik aktívan a közösség iránt. Az új szabályozás szerint ezért a közgyűlés már akkor is érvényes lenne, ha ezen a tagok több mint fele részt vesz. A földművelésügyi tárca által elkészített törvényjavaslat arra az esetre is gondol, ha a földtulajdonosi közösségek nem tartanák be az új szabályokat, a jogszabálytervezet szerint ilyen esetekben az erdészeti hivatalok részéről akár 3 ezer eurós büntetésre is számíthatnának. Simon Zsolt, a Híd alelnöke, volt földművelés-ügyi miniszter arra figyelmeztet, hogy a javaslathoz a tárcaközi egyeztetésben több módosító indítvány érkezett, ezért a koncepció még a parlamentbe kerülése előtt is sokat változhat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?