Üzletláncok térnyerése

Pozsony |

<p>Szlovákiában folytatódik a nagy üzletláncok agresszív térnyerése a hazai kiskereskedőkkel szemben. Míg a nehéz gazdasági helyzet által kiváltott keresletcsökkenés miatt a kiskereskedők forgalma már hosszabb ideje csökken, az üzletláncok az elmúlt időszakban tovább növelték a forgalmukat.</p>

Az országban működő tíz legnagyobb üzletlánc összesített forgalma tavaly elérte a 4,17 milliárd eurót, ami az előző évhez képest 8,3 százalékos, vagyis mintegy 319 millió eurós növekedésnek számít – derül ki a Terno piackutató ügynökség legújabb elemzéséből. Mindeközben a kiskereskedelem egésze tavaly nagyjából 3 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. „Kizárólag a piacvezető üzletláncok esetében tapasztaltunk növekedést. Ráadásul minél jobban ment ez utóbbiaknak, annál nagyobb visszaesést voltak kénytelenek elkönyvelni a kisebb és független üzletek” – nyilatkozta Ľubomír Drahovský, a Terno elemzője. Szerinte a nagyobb üzletláncok vonzereje a szélesebb kínálatban és a kedvezményes árajánlatokban rejlik.

A Terno elemzéséből ugyanakkor az is kiderül, hogy a lakosság tavaly nem engedhette meg magának, hogy növelje a fogyasztását. „A nagy üzletláncok forgalma ugyan nőtt, de a vásárlók által megvett áru nagyjából az előző évi szinten maradt” – állítja Drahovský, aki szerint a forgalomnövekedés nagyrészt az árak növekedésével magyarázható.

A válság ellenére tavaly 44-gyel még nőtt is az üzletek száma, ami az év végére így elérte a 845-öt. „Annak ellenére, hogy a kereskedelem is súlyos válságban van, több üzletlánc még mindig képes befektetni” – jegyezte meg a Terno elemzője. Az elmúlt évben egyébként a legnagyobb növekedést a Kaufland és a Labaš üzletláncok érték el, az Ahold stagnált, az építőanyagokat és lakásfelszerelést árusító bauMax pedig visszaesett. Ez utóbbi esetében Drahovský szerint is várható volt a csökkenés, hiszen a bizonytalan gazdasági helyzetben az emberek nem szívesen építkeznek. Az üzletláncok közül a legnagyobb forgalmat tavaly a COOP Jednota Slovensko érte el, 1,15 milliárd euróval. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?