Új szabadkereskedelmi egyezmény születhet Kelet-Ázsiában

Peking |

<p>Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak csúcstalálkozójára összegyűlt 21 kereskedelmi miniszter előzetes ütemtervet fogadott el egy új szabadkereskedelmi egyezmény kidolgozására.</p>

A Pekingben találkozó miniszterek közös nyilatkozata szerint amilyen hamar csak lehet, létre kell hozni az FTAAP megállapodást (Free Trade Area of the Asia-Pacific), és ezért meg kell kezdeni az előkészítő munkálatokat. Ezek két évig is eltarthatnak, így a tényleges tárgyalásokra csak azután lehet számítani.

Az APEC tagországok vezetői a következő héten találkoznak, és várhatóan elfogadják a miniszterek javaslatát. A japán Kyodo hírügynökség forrásai szerint Kína szorgalmazta, hogy 2025-öt tűzzék ki céldátumként a megállapodás létrejöttének, de ez politikai viták miatt kimaradt a javaslatból.

Kína erősen támogatja ezt az új kezdeményezést, de az Egyesült Államok és néhány szövetségese inkább lassítaná a folyamatokat. Amerika a jelek szerint jobban szeretné, ha először a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) elnevezésű szabadkereskedelmi megállapodás valósulna meg, amelyben Kína nem vesz részt.

Külföldi elemzők szerint Kína növelni akarja befolyását a globális kereskedelmi és pénzügyi szabályok kialakításában, akár az Egyesült Államok kárára is. Kína az APEC-csúcstalálkozó házigazdájaként is kihasználja a lehetőséget, hogy a saját szabadkereskedelmi tervét népszerűsítse.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?