Továbbra is nehéz álláshoz jutni

Pozsony. A munkanélküliek a közeljövőben sem számíthatnak helyzetük jelentős javulására. Az elmúlt időszakban ugyan enyhén csökkent az állástalanok száma, az év végére és a jövő év elejére azonban számuk újra meghaladja majd a félmilliót.

Szeptemberben a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NÚP) nyilvántartásában 499 ezer állástalan volt. Decemberre a számuk, a hivatal előrejelzése szerint 530 ezerre, januárra pedig 550 ezerre nő. Ez elsősorban a szezonjellegű munkahelyek megszűnése és a közhasznú munkák programjának stagnálása miatt várható. Pavel Tomasta, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal elemzője szerint a szlovák gazdaság teljesítőképessége jelenleg nem teszi lehetővé, hogy az állástalanok száma jelentősebb mértékben csökkenjen. Míg a fejlettebb posztkommunista országokban már a bruttó nemzeti termék 3-3,5%-os növekedése is lehetővé teszi a foglalkoztatottság növelését, addig Szlovákiában ez nem elég. Nálunk a 3,5%-os GDP-növekedés is csak a foglalkoztatottság szinten tartására lenne elég. Az alkalmazottak számának jelentős növekedésére, és a munkanélküliség csökkenésére Tomasta szerint csak 4-5%-os GDP-növekedés mellett számíthatunk. Ez azonban egyelőre csak elérhetetlen álomnak tűnik, hiszen a jegybank idei előrejelzései szerint örülhetünk, ha a növekedés eléri a 3%-ot. A statisztikai hivatal legfrissebb jelentése szerint ugyan enyhén nőtt a foglalkoztatottság, ám ez csak a közhasznú munkáknak köszönhető, hiszen a valós munkahelyteremtés jelenleg stagnál. A munkanélküliség alakulását az állam egyelőre csak művi úton, az adófizetők pénzéből képes enyhén korrigálni. Eddigi legsikeresebb programjuk, legalábbis a munkanélküliség időleges csökkentését tekintve, a közhasznú munkák voltak. E program révén tavaly több mint 65 ezer munkahelyet hoztak létre, azonban ez is évről évre csökken. Idén a közhasznú munkákon mintegy 35 ezren vesznek részt. Jövőre azonban újabb változásokra számíthatunk. Jaroslav Šumný, a NÚP vezérigazgatója szerint a hivatal jövőre 850 millió koronát fordít erre a programra. Igazi változásra a közhasznú munkák időtartamát illetően számíthatunk. Jelenleg mintegy 4 hónapra vesznek fel egy-egy munkanélkülit erre a munkára, a hivatal ezt jövőre egy évre szeretné növelni. Ezzel azonban jelentősen csökken azoknak a száma, akik részt vehetnek a programban. Az idei 35 ezer helyett, jövőre várhatóan csak 15 ezren találnak munkát. Szeretnék elérni, ha a közhasznú munkákon alkalmazottak elsősorban a községek infrastruktúrájának építésén vennének részt. Jelentős tartalékok vannak azonban még az egészségügyben és a szociáis szolgáltatások terén is. Idén az állami költségvetésből 1,5 milliárd koronát fordítanak a közhasznú munkákra. A munkáltatók részéről a legnagyobb igény az egy évnél tovább, de két évnél nem hosszabb ideje állástalanok iránt mutatkozik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy aki két évnél tovább munkanélküli, az iránt már csak minimális az érdeklődés. A közhasznú munkáknak köszönhetően a hosszabb távon munkanélküliek aránya az összmunkanélküliségen belül 40%-ra csökkent. Hogy a munkaerőpiacon nincs minden rendben, azt a statisztikai hivatal legfrissebb elemzése is alátámasztja. A foglalkoztatottság az elmúlt időszakban csak a közlekedésben, az iparban és a nagykereskedelemben nőtt. Ezekben az ágazatokban augusztusban 1% körüli növekedés volt a tavalyi év azonos időszakához képest. Továbbra is csökken a foglalkoztatottság azonban az építőiparban, a kiskereskedelmi és éttermi szolgáltatásokban. Az ipar 555, a kiskereskedelem 207, a nagykereskedelem 150 ezer, az építőipar 122 ezer, a közlekedés pedig 100 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?