Többé nem éri meg külföldön autót venni

<p>Minden jel arra utal, hogy a gépkocsi árak belátható időn belül nem fognak érdemben emelkedni. Akinek nincs elég készpénze, annak elemzők szerint nem kell elsietnie a kocsivásárlást.</p>

A környező országok pénznemei az elmúlt hónapokban megerősödtek az euróval szemben, s ez az autók árára is hatással volt.

Már nem olyan előnyös külföldön autót venni, mint néhány hónappal ezelőtt. Lengyelországon kívül ugyanis már az összes szomszédos országban ugyanannyiba kerülnek a kocsik, mint nálunk, sőt van ahol drágábbak.

Jiři Smetana, a cseh MF Dnes napilap újságírója szerint nincs ok, amiért a szlovákoknak Csehországban kéne gépkocsit venniük. „Ide akkor jártak nagyban vásárolni, amikor még érvényben volt a roncsprémium. Abban az időben itt jobb árak voltak és sokkal kevesebbet kellett várni az autóra. Ez az előny viszont márciusban és áprilisban már megszűnt“ - mondta Smetana. A statisztikai hivatal adatai szerint tavasztól Szlovákiában érdemben nem emelkedtek az autók árai.

A roncsprémium is fékezte az árakat
Ján Kovalčík, a Trend Analyses elemzője nem lát okot az árak rohamos emelkedésére. „Idén roncsprémium formájában kaptak infúziót, de jövőre az autógyártóknak, az importőröknek és az eladóknak újabb válságos helyzettel kell majd szembesülniük. Az árnövekedés szinte kizárt“ - részletezte az elemző.
Kétség nem fér hozzá, hogy az idei eladásokon a roncsprémium segített. „Év elején azt jósolta néhány ügynökség, hogy az eladók harmada megszűnik. Erre viszont nemkerült sor. A2009-es eladások így elérik a 2008-as rekordévet“ - vélekedik Lukáš Novosad, az Autóipari Szövetség képviselője.

Ivana Orviská, a Peugeot Slovakia képviselője nem tartja a roncsprémiumot ilyen hatásosnak. „A figyelt időszakban ugyan megfékezte a piac visszaesését, de nem jelentősen.“

Annak ellenére, hogy a roncsprémium hatása lassan véget ér, az importőrök nem feltételezik, hogy jelentősen csökkenne az autók iránti érdeklődés. „A következő hónapokban is stabilizált lesz a helyzet, ha érdemben nem változik a gazdaság“ - vélekedik Peter Stach a Škoda képviselője. Silvia Tajbliková, a Kia Motors Slovensko képviselője szerint nehéz megjósolni a piac fejlődését, mivel senki nem tudja, milyen állapotban lesz az ország gazdasága, sőt azt sem tudni, lesz-e a roncsprémiumnak harmadik fordulója.

Inkább készpénzért vásároljanak

Elemzők egyetértenek, hogy ha autót akarnak venni, akkor jobban teszik ha megvárják, amíg készpénzért ki tudják fizetni a teljes árát. „A pénzügyi válság következtében a lízingtársaságok drágábban jutnak hozzá forrásaikhoz, tehát drágábban kölcsönöznek klienseiknek. Ráadásul a lízing rendszeres havi törlesztést jelent, s ehhez stabil munkahely és fizetés kell. A válság viszont azt eredményezte, hogy olyan emberek is elveszíthetik állásukat, akik ezzel nem is számoltak. A lízingre vett autót így könnyen elveszíthetik, s ráadásul a lefizetett részleteket sem kapják vissza“ - mondta Kovalčík.

Nem tudnak fizetni? Mielőbb szóljanak!
Idén 30-40 százalékkal kevesebben vettek lízingre autót, mint egy évvel korábban. Azokat, akik jelenleg kérvényezik a kölcsönt, viszont a cégek sokkal aprólékosabban megvizsgálnak. A lízingtársaságok szerint a lehető leggyorsabban kell szólni, ha elveszítik állásukat és nem tudják fizetni a részletet. „A várakozás és a halmozódó adósság könnyen a gépkocsi elkobzásához vezethet“ - mondta Sabina Miezgová, az UniCredit Leasing képviselője.
Ha a kliens együttműködik, akkor kereshetik a járható utat. Megoldást jelenthet a törlesztés ideiglenes elhalasztása, a szerződés feltételeinek módosítása, illetve ideiglenes felmondása azzal, hogy a gépkocsit új tulajdonosra írják át. Az UniCredit legtöbb három hónapos halasztást tesz lehetővé klienseinek. „Alternatíva lehet a szerződés idő előtti felbontása azzal, hogy a gépkocsit leadják a lízingtársaságnak. Ezt viszont csak utolsó lehetőségként szoktuk ajánlani“ - mondta Miezgová.

„Ha a kliens nem teljesíti kötelezettségeit, akkor a bank a kamaton kívül a késésért járó 9 százalékos kamatot is felszámlázza. Bírósági úton is behajthatják az összeget, az adós adatait pedig átadhatják banki regiszternek“ - mondta Jana Lukáčová, a Volksbank képviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?