Többe kerül az autó fenntartása

Pozsony |

<p>A tavalyinál jóval drágább évre kell idén felkészülniük a sofőröknek. Januártól többet fizetnek az üzemanyagért, az autópálya matricákért és a vállalkozók az útadóért is. A többletkiadás számításaink szerint éves szinten akár a 200 eurót is túllépheti. Vegyünk példának egy sofőrt, aki kéthetente egyszer 95 Natural típusú benzinnel tankolja tele gépkocsiját.</p>

A számtalan módosítás és drágulás miatt idén 250 euróval fizet majd többet az üzemanyagért, mint egy évvel korábban. Dízelnél a különbség éves szinten 200 euró. S ez az összeg még nem tartalmazza azt a drágulást, amelyet a világpiaci ármozgás idézhet elő. Lényegesen rosszabb helyzetben lesznek azok, akik folyékony propán-butánt (LPG), sűrített gázt (CNG), vagy piros naftát tankolnak.

Előnyösebb lesz külföldön tankolni?

Több kiadása lesz azoknak a sofőröknek is, akik rendszeresen vezetnek autópályán. Az éves matrica 13,50 euróval lesz drágább, kerek 50 euróba fog kerülni. Az útadót pedig a megyék többsége tíz százalékkal növeli. A személyautóknál ez éves szinten több tucat eurós, míg a teherautóknál vagy autóbuszoknál több száz eurós többletkiadást jelenthet.

Jozef Drahovský közlekedésbiztonsági elemző szerint nehéz megmondani, konkrétan milyen drágulást okoz a drágább üzemanyag. „A többletkiadás elsősorban az üzemanyag világpiaci árától függ” – magyarázta a szakértő. A drágulás növelheti a termékek árát is, hiszen drágább lesz a szállítás, a logisztika és a szolgáltatások is. Ráadásul a sofőrök magatartása is megváltozhat. „A helyzet ugyanolyan lesz, mint minden áremelésnél. Először kevesebbet vezetnek majd, de fokozatosan újra minden visszatér a régi kerékvágásba. A sofőrök Szlovákiában mindig úgy vészelik át az első sokkhatást, hogy kevesebbet vezetnek. Aztán ez átmegy, és visszatérnek a megszokott menetrendhez” – vélekedik a szakértő.

Miért ugranak meg az árak?

Elsősorban azért, mert az áfa januártól 19-ről 20 százalékra emelkedett, s megszűnt a bioüzemanyag, illetve az üzemanyag bio-összetevőinek kedvezményes adóztatása. Ezek az intézkedések eredményezik, hogy a benzin ára literenként öt centtel emelkedik. A dízel ára literenként négy centtel fog növekedni.

Szakértők szerint ez a drágulás vélhetőleg azt fogja eredményezni, hogy sok sofőr inkább külföldön fog tankolni. Főleg a határmenti övezetekben élő, benzinmeghajtású gépkocsikkal rendelkező sofőrök járnak majd át gyakrabban külföldre. Például Ausztriában a 95-ös benzin átlagosan öt centtel olcsóbb ugyanúgy, mint Magyarországon. Lengyelországban már 14 centtel. Ebből az derül ki, hogy a telitank miatt például Lengyelországba érdemesebb akár 50 kilométert is utazni.

Tavaly a tankolt üzemanyag öt százalékára még nem vonatkozott a jövedéki adó. 2011-ben viszont már ezt a részt is meg kell adóztatni. Ráadásul arra az üzemanyagra, amelyben nem lesz annyi bioüzemanyag, amennyit a kormány meghatároz, még nagyobb jövedéki adó vonatkozik majd.

Állami tartalékok

Az üzemanyag árából ráadásul bizonyos százalék az állami üzemanyag-tartalékok finanszírozására is fordítanak. Mindezt azért, hogy a következő két évben elég pénz legyen a tartalékok kialakítására, s mindez ne terhelje meg túlzottan az állami költségvetést. Ehhez nem csak a magánszemélyek, vállalkozók és cégek járulnak hozzá, hanem azok a külföldi állampolgárok is, akik Szlovákia területén tankolnak majd üzemanyagot. Ez 0,016 euróval növeli a benzin és a dízel árát.

Mindez nem csak a Szlovákiában legyártott, de a behozott benzin és dízel árára is vonatkozik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?