Tejben-vajban fürödhetünk

Pozsony |

<p>Április elsejével megszűnt az EU-tagországok tejtermelését szabályozó kvótarendszer, azóta nőtt a tejtermelés az Európai Unióban, ami a felvásárlási árak újabb csökkenését idézheti elő. A szlovákiai termelőkre emiatt óriási nyomás nehezedik, hiszen a felvásárlási árak már ma sem fedezik a befektetési költségeket.</p>

Lengyelországban múlt héten rendezték meg a visegrádi országok (V4) agrárkamaráinak találkozóját, melynek központi témája az uniós tejpiaci helyzet és az alacsony tejár volt. A résztvevők szerint a közös agrárpolitika (KAP) jelenlegi eszközrendszere nem alkalmas a tejpiaci problémák kezelésére, ezért olyan intézkedéseket szorgalmaznak, amelyek bővíthetnék a harmadik országokba irányuló tejexportot. Várható volt ugyanis, hogy a kvótarendszer feloldása után a tejtermelésben élénkülés következik be az Európai Unióban. Ez a feltételezés valóra is vált, hiszen az agroinfo.hu információi szerint csak az elmúlt egy hónapban nagyjából négy százalékkal, azaz hatmilliárd literrel több tejet állítottak elő, mint korábban, ami a magyar éves tejtermelés négyszeresének felel meg. Jön a német tejA tejtermelőknek a legnagyobb gondot már korábban is az alacsony felvásárlási árak jelentették, márpedig az egy hónappal ezelőtti kvótaeltörlést épp azoknak az országoknak a termelői érzik meg, ahol a tej előállításához kevesebb támogatást nyújtanak. Az uniós kvótarendszer megszüntetése mellett az európai tejtermelők érvényesülésére hatással lehet ugyanakkor az is, hogy a piacon egyre jobban előretör Ausztrália és Új-Zéland. A szlovákiai tejtermelőkre azonban elsősorban nem Ausztrália és Új-Zéland előretörése jelent veszélyt, sokkal inkább a német tejtermelés küldhet padlóra néhány kisebb termelőt. „A tejpiac liberalizációjára Nyugat-Európa lényegében már jó egy éve készült, és elsősorban a németek exportálhatnak Szlovákiába is nagyobb mennyiségben tejet. Viszont uniós tagállam vagyunk, nem tilthatjuk meg a behozatalt az Európai Unió más tagországaiból” – nyilatkozta Jarmila Halgašová, a Szlovák Élelmiszer-ipari Kamara (PKS) igazgatója. Kiemelte, hogy Szlovákia huzamosabb ideig nem volt képes teljesíteni a nemzeti tejkvótáját, ami például a 2013/2014-es kvótaidőszakra 1,116 milió tonnányi tej volt. „A szlovák tejtermelők egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy hosszabb ideig veszteségesek legyenek. A piaci helyzeten javítana, ha az élelmiszerek áfáját a kormány legalább 5 százalékponttal csökkentené. Nálunk ez jelenleg 20, Csehországban 15, Ausztriában pedig csak 10 százaláék. Az áfacsökkentés árcsökkenéshez vezethetne a boltokban, visszafogva a szomszédos országokba irányuló bevásárlóturizmust” – magyarázta Halgašová. Alacsony felvásárlási árakA szlovákiai tejtermelési és -értékesítési folyamatban a fő problémát az okozza, hogy az őstermelőknek nagyon keveset fizetnek a felvásárlók, és a haszon nagy részét az eladók fölözik le. Tavaly például az 1,5 százalékos zsírtartalmú tartósított tej literjét a fogyasztók átlagosan mintegy 78 centért vásárolhatták meg az üzletekben. Ebből az államnak kifizetett áfa meghaladta a 13 centet, az őstermelőnek nem egész 34, a feldolgozónak csaknem 9,5, míg a kereskedőnek több mint 22 cent jutott. „Ez hatalmas árrés, ezért drágább a tej a boltokban, miközben a tej előállítói csak 31,8–32 cent körüli összeget kapnak egy liter nyers tehéntejért” – mondta lapunknak Margita Štefániková, a Szlovákiai Tejtermelők Szövetségének elnöke. A tejtermelők közben arra is felhívták a figyelmet, hogy a 2014–2020-as agrár- és vidékfejlesztési programban kiemelt, és Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter által hangoztatott fejőstehenenkénti 379 eurós támogatásból a biztosnak tűnő bevétel csak 249 euró. A támogatás további része, vagyis 130 euró a második pillérből folyósított tétel, és az állatok egészséges tartására vonatkozik. Viszont ez utóbbi a hazai fejőstehén-állomány alig feléért, nagyjából 75 ezer tehénért jár.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?