Tavaly nem voltak igazán magasak az alapok hozamai

Pozsony. A szlovákiai alapkezelők 2007 végén összesen 176,1 milliárd koronát forgattak – mondta tegnap Roman Vlček, a Szlovákiai Alapkezelők Szövetségének (SASS) elnöke. Az összeg döntő hányada, konkrétan 158,6 milliárd korona nyílt végű befektetési alapokban pihent.

Pozsony. A szlovákiai alapkezelők 2007 végén összesen 176,1 milliárd koronát forgattak – mondta tegnap Roman Vlček, a Szlovákiai Alapkezelők Szövetségének (SASS) elnöke. Az összeg döntő hányada, konkrétan 158,6 milliárd korona nyílt végű befektetési alapokban pihent. Ezen belül a pénzügyi alapokban 67,6 milliárd korona volt (42,6 százalékos részesedés), ellenben a részvényalapok mindössze 17,6 milliárd koronát (11,1%) vonzottak. Az Európai Unió fejlett országaiban lényegesen mások az arányok: ott, a döntően rövid futamidejű pénzügyi alapokban mindössze a pénz 16 százaléka található, ellenben a részvényalapok részesedése 41 százalék. A hazai befektetési alapokban az egy főre jutó összeg 705 euró, ez a mutató Nagy-Britanniában 14 270 euró, Ausztriában 20 550 euró, az Egyesült Államokban pedig egyenesen 37 500 euró – ez jól jelzi a szlovákiai befektetési alapok elmaradását. Az SAS kimutatása szerint tavaly a részvényalapok átlagos hozama 5,1 százalék, a kötvényalapoké 1,8%, a pénzügyi alapoké pedig 2,75 százalék volt, ami nem igazán jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy 2006-ban a részvényalapok átlagosan még 14%-on teljesítettek.

A múlt heti tőzsdei válság azt jelzi, ez az év sem lesz igazán erős, a világ tőzsdéiről összesen 5000 milliárd dollár érték tűnt el, vagyis aki befektetési alapokra bízta a pénzét, az 2008-ban esetleg veszteséggel zárhat. Nincs egyetértés londoni piaci elemzők között abban, hogy a térség – benne Szlovákiával – mennyire „kapcsolódott le” az amerikai gazdaságról, vagyis milyen mértékben szigetelheti el magát a piaci felfordulástól és visszaeséstől. Az elemzések némelyike kiemeli, hogy a korona a térségbeli valutákkal együtt ezúttal jóval kisebb értékvesztést szenvedett el, mint a korábbi kockázatvállalási megingások idején. (shz, mfor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?