Tartósan magas marad a munkanélküliség

Pozsony |

<p>Mára az egész ország területén befejeződött az aratás. Ami biztos, hogy az elmúlt évhez képest gazdagabb a gabonatermés, kukoricából, cukorrépából, burgonyából és napraforgóból azonban kevesebb terem majd, mint amire eredetileg számítottak. Az árak alakulásával kapcsolatban az agrárszakemberek is egyre óvatosabban nyilatkoznak.</p>

Szlovákiában idén az összes gabonafajta esetében nőttek az átlagos hektárhozamok az elmúlt évhez képest – nyilatkozta Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője azzal kapcsolatban, hogy az SPPK adatai szerint mára az egész ország területén befejeződtek az aratási munkálatok. Hogy a gazdagabb termés hogyan hat majd az árakra, azt egyelőre Nemec sem képes felmérni, szerinte azonban elképzelhető, hogy az árak emiatt egyáltalán nem csökkennek majd.

A búza átlagos hektárhozama 4,74, az árpáé 3,97, a rozsé 4, a zabé 2,64 tonna, a búza és rozs keresztezéséből származó tritikálé esetében ez 3,36 tonna, míg repcéből 2,79 tonna termett hektáronként. Az idei jobb hektárhozamokból azonban Nemec szerint nem volna szabad messzemenő következtetéseket levonni. Tavaly ugyanis a rendkívüli szárazság miatt katasztrofálisan alakultak a hektárhozamok, amit nem volt nehéz meghaladni. Ezért objektívebb mutatónak számít az idei termés összehasonlítása az elmúlt öt év átlagával. Ez esetben az idei termés átlagosnak tekinthető. Az egyedüli kivételnek a repce számít, amelynek a hektárhozama az ötéves átlagot is jelentősen meghaladja.

Az idei nagyobb terméssel párhuzamosan azonban jelentős mértékben visszaesett a gabona és a repce felvásárlási ára is, ami az SPPK szerint jelentős gondot okoz a gazdáknak. Az alacsonyabb árak miatt idén a gazdák egy része még a tavalyinál is kisebb bevételre tehet szert, amikor pedig jóval kevesebb gabonát takarítottak be. Nem kis gondot okoz az ágazatban azonban az is, hogy a júliusi és augusztusi aszály miatt a kukoricából, cukorrépából, burgonyából és napraforgóból kevesebb terem majd, mint amire eredetileg számítottak.

A nyár folyamán ugyan az agrárszakemberek sem zárták ki, hogy a jobb termésnek köszönhetően csökkenhetnek az árak, mára azonban egyre kevesebb ilyen véleményt hallani. „Egyelőre korai lenne felbecsülni, hogy az idei termés milyen hatással lehet az árakra” – vallja Martin Katriak, a COOP Jednota Slovensko igazgatótanácsának alelnöke. Már most biztos, hogy egyes élelmiszerek tovább drágulnak. „Az őszi hónapokban újra drágulhatnak a szezonjellegű élelmiszerek, így például a zöldség és a gyümölcs, amelyek a nyári hónapokban olcsóbbak. Az állattartási szabályok szigorítása miatt felfelé kúszhat a sertés- és a marhahús ára is” – mondta Eva Sadovská, a Postabank elemzője, aki szerint éves szinten az élelmiszerek idén átlagosan 4%-kal kerülnek többe a tavalyinál. (mi)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?