Tartósan 3% alatt a hiány

<p>Szlovákia az összes feltételt teljesítette ahhoz, hogy már a jövő hónapban megszüntessék a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt ellene folyó uniós eljárást &ndash; jelentette be Peter Kažimír pénzügyminiszter az Európai Bizottság tegnap bemutatott tavaszi gazdasági előrejelzésére hivatkozva.</p>

 Az államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya az Európai Bizottság számításai szerint a tavalyi 2,8-ról idén 2,9 százalékra nő, 2015-ben azonban újra 2,8 százalékra esik vissza. Hogy Szlovákia kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, a hiányt tartósan 3 százalék alatt kell tartania, amit a most közzétett jelentés szerint az országnak sikerül elérnie.

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság szlovákiai alelnöke szerint Szlovákia ellenkező esetben akár 150 millió eurós büntetést is kaphatott volna. A rossz hír azonban, hogy az Európai Bizottság szerint az elkövetkező időszakban tovább nő az államadósság. Ez már tavaly meghaladta a GDP 55 százalékát, idén 56, jövőre pedig 57,5 százalékra nő. Márpedig az adóssággátról szóló jogszabály szerint, ha az államadósság meghaladja a GDP 55 %-át, zárolni kell az állami költségvetésben a kiadásokat, 57%-nál pedig a kabinetnek kiegyenlített költségvetést kell készítenie. Ha ezt a kormány szeretné elkerülni, újabb megszorításokra lesz szükség. Az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzése szerint egyébként Szlovákia az elkövetkező két évben az egyik legdinamikusabban növekvő uniós tagország lesz, a munkanélküliséget ennek ellenére nem sikerül majd jelentősebb mértékben csökkenteni, ráadásul jövőre már az árak is gyorsabban nőnek majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?