Százezrek várnak a földjükre

Pozsony |

<p>A Szlovákiai Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szövetségének (ZVPAS) fő célja a földekkel kapcsolatos tulajdonjogi viszonyok rendezése. További fontos küldetése az is, hogy a támogassa a vidéki kis- és középvállalkozásokat, és hozzájáruljon a családi agrárvállalkozások újraindításához.</p>

 

„Mindezt annak érdekében is tesszük, hogy a szlovákiai mezőgazdasági termékek nagyobb arányban részesedjenek a kereskedelmi egységek kínálatában, másrészt hogy hozzájáruljunk a munkanélküliek számának csökkentéséhez” – magyarázta lapunknak Klamarcsik Mária, a szövetség titkára. A ZVPAS ugyanakkor teljes mértékben szorgalmazza a házaknál, az udvarokban történő mezőgazdaságitermék-árusítást. E szövetségi igyekezetek megegyeznek azokkal az elképzelésekkel és követelményekkel, melyeket nemrégiben az Európa Bizottság fogalmazott meg a 2014–2020-as időszakra vonatkozóan az unió mezőgazdasági termelésével kapcsolatosan.  A szövetség titkára úgy véli, hogy míg az Európai Unió országaiban a mezőgazdaság komoly helyet foglal el a nemzetgazdasági ágazatok mezőnyében, Szlovákia nem veszi komolyan az ágazat működtetését, annak problémáit. A földtulajdonosok szövetsége azt is nehezményezi, hogy hiányoznak a kellő intézkedések a hazai termékek védelmére. „Rengeteg a feleslegesen importált agrártermék, továbbá az is sok fejtörést okoz, hogy a külföldi befektetők nagyon könnyen hozzájutnak a hazai mezőgazdasági földterületekhez. Ugyancsak sok a hézag a szlovákiai támogatáspolitikában, sok esetben átgondolatlanok a dotációs törvények és jogi előírások” – mondta Klamarcsik. A mezőgazdasági termelők joggal háborognak, hogy jócskán alulmaradnak az unió többi országának dotációival szemben. Óriási leterhelést jelent gazdáink számára a földterületek utáni adó, ami lényegében egyedülállónak számít Európában. „Ami a hazai magángazdákat illeti, gyakran találkozunk diszkriminációval az európai alapokból származó pénzek elosztásánál, s a magántermelőket gyakran háttérbe szorítják a Szlovákiai Földalap tulajdonában levő földterületek bérlésének megítélésekor a nagyobb gazdaságokkal szemben” – szögezte le Dušan Porubän, a ZVPAS tanácsadója. Eddig mindig lesöpörték az asztalról a földtulajdonosok szövetségének kérelmeit a kezdő gazdálkodók hatékonyabb támogatásának kérdésében. „Például Csehországban a kezdő magángazdák jelentős támogatást kapnak, melyet nem kell megtéríteniük az államnak. Emellett a használati jog a tulajdonjog felett áll. A restitúciós igények és követelések átültetése, gyakorlati kivitelezése szinte megvalósíthatatlan. Véleményünk szerint a magángazdálkodás fellendítése és a családi farmok hatékony működése területén jelenleg a legerősebb fékező erő a földszerzés, a területek pontos kimérése, valamint az, hogy a hosszú bérleti szerződések nem veszik figyelembe a tulajdonosváltást” – mondta Porubän.  Az állam ez ideig nem találta meg a módját annak, hogy a különböző csalásokkal szerzett földterületeket visszaszolgáltassa az eredeti tulajdonosoknak. Az 1948–1989 közti években nagyon sokan teljesen elvesztették áttekintésüket és tulajdonjoggal kapcsolatos irataikat eredeti földterületeikről. A nevesítetlen földterületek azonosítása igencsak hosszadalmas és bonyolult folyamat. Nem beszélve arról, hogy a földtulajdonjog rendezése anyagiakban sok esetben felülmúlja magát a tulajdon piaci értékét. „Ez a helyzet az államnak megfelel, s így fokozatosan annak tulajdonába kerülnek a mai napig jogilag még rendezetlen földterületek, mivel a jogosult személyeknek nincs birtokában a szükséges tulajdonlevél. A jogilag azonosítatlan tulajdonosok földterületeiről van szó, akik száma mintegy 700 000 főre tehető. Szlovákia ezzel európai listavezető” – magyarázta Klamarcsik. A Szlovákiai Földalap kezelésében több ezer hektárnyi azonosítatlan terület szerepel. Elsősorban a kis- és a középgazdák számára lenne szükséges biztosítani, hogy megfelelő mezőgazdasági földterülethez jussanak.Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?