Šramko spórolna a sztrádán

Pozsony. Ha a szlovák kormány által jelzett autópálya-programra nagyobb összeget fordítanak, más ágazatokban jelentős megszorításokat kellene foganatosítani – állítja Ivan Šramko jegybankelnök.

Pozsony. Ha a szlovák kormány által jelzett autópálya-programra nagyobb összeget fordítanak, más ágazatokban jelentős megszorításokat kellene foganatosítani – állítja Ivan Šramko jegybankelnök. A Fico-kormány 2010-ig szeretné autópályával összekötni Pozsonyt Kassával, amit az állami és magántőkét bevonó PPP-projektekkel (Public-Privat-Partnership) finanszíroznának. Az állam a tervek szerint 25–30 éven keresztül fizetne az utak használatáért, így térítve meg az építési költségeket. „Elvárásaink szerint a kormány az autópályákra fordított többletkiadásokat az egyéb ágazatokban megtakarított pénzekből finanszí?rozza” – nyilatkozta Šramko. A jegybankelnök a PPP-projekteket tekinti a legjobb megoldásnak ahhoz, hogy a kormány felgyorsítsa az autópályák építését, ő sem tagadja azonban, hogy mindez kockázatokkal is jár. Az építkezések felgyorsulása ugyanis várhatóan az építőanyagok árának a növekedését hozza magával, a drágulási hullám már jövő januárjában elkezdődik. A PPP-projektek hatását a kormány csak az első szerződések megkötését követően veszi górcső alá. Ha ezek sikeresek lesznek, a kormány további pályázatokat hirdet a magáncégek számára. (s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?