<p>Szlovákia uniós csatlakozását követően már több mezőgazdasági ágazatot is sikerült szinte teljesen a padlóra küldeni, és a helyzet továbbra sem javul. Az egyre alacsonyabb tejárak, a tavaly augusztus óta hatályos orosz-országi embargó, valamint a tejkvóta áprilisi eltörlése miatt ezúttal az állattenyésztők vannak a soron.</p>
Rosszul tejel a tejágazat
Pozsony |
A szlovákiai állattenyésztés problémái, amelyek az ország magyarlakta déli régióit hatványozottan érintik, nem ma kezdődtek. „A piacnyitás, a behozatal drasztikus növekedése és a termelési költségek látványos növekedése mind-mind hozzájárultak az ágazat leépüléséhez” – nyilatkozta Peter Hajnala, a földművelésügyi tárca szóvivője, aki az állítását számokkal is alátámasztotta. Eszerint Szlovákia uniós csatlakozása, vagyis 2004 óta a szarvasmarha-állomány 33 ezerrel esett vissza, és a számuk ma már a 200 ezret sem éri el. Ebből nagyjából 73 százalék a fejőstehenek aránya. Ez utóbbiak száma tavaly 146 ezer körül mozgott, ami 57 ezerrel, vagyis több mint a negyedével kevesebb, mint 2004-ben. Padlón a tenyésztőkAz ágazat leépülése a foglalkoztatottságon is meglátszik. „A tejválság 2009-es kirobbanását követően több mint 200 tenyésztő hagyott fel a vállalkozásával az egyre nehezebb körülmények miatt. Jelenleg így Szlovákiában nagyjából 535 olyan állattenyésztőt regisztrálunk, akik tejtermeléssel is foglalkoznak, az elmúlt egy évben azonban nekik is alapos fejfájást okoztak az egyre alacsonyabb felvásárlási árak. A tej felvásárlói ára Szlovákiában jelenleg kilogrammonként 25–28 cent között mozog, ami csaknem 20 százalékkal marad el az egy évvel korábbi ártól” – mondta Hajnala, aki szerint a jelenlegi árak mellett a legtöbb tenyésztő veszteséges gazdálkodást folytat, így ha nem akarjuk, hogy az ágazat teljesen leépüljön, gyors segítségre lesz szüksége. Rendkívüli támogatásAz Európai Bizottság szeptemberben úgy döntött, félmilliárd eurós különtámogatást kíván szétosztani az uniós tejtermelő gazdák között, amit Hajnala szerint Szlovákia ki is használ. „Szlovákia az említett csomagból 2,46 millió euróhoz juthat, amihez további 2,46 milliót nemzeti forrásokból biztosítunk. Az állattenyésztésnek nyújtott támogatás teljes összege így eléri a 4,92 millió eurót. A támogatáshoz bármely tenyésztő hozzájuthat, aki teljesíti az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) által meghatározott feltételeket” – nyilatkozta Hajnala. A rendkívüli pénzinjekció feltétele egyébként a 2015. szeptember 30-ig a Gazdasági Állatok Központi Adattárában (Centrálny register hospodárskych zvierat) bejegyzett állatállomány. Nem várható javulásA szlovákiai tejtermelők a világpiaci trendek miatt nem sok jóra számíthatnak az elkövetkező időszakban sem. A Rabobank elemzése szerint a világ tejtermelése jelenleg meghaladja a keresletet, az elsősorban az EU-ból származó többlettermelés hatására nagyobb készletek halmozódtak fel a világpiacon. A német Élelmiszer-gazdasági Kutatóközpont szerint az Európai Unió, az Egyesült Államok, Új-Zéland és Ausztrália együttes tejtermelése 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest 1,3 százalékkal, 275 millió tonnára nő. A nyers tej termelői ára az Egyesült Államokban 31 százalékkal, az Európai Unióban 20 százalékkal, Új-Zélandon 16 százalékkal maradt el 2015 augusztusában az egy évvel korábbitól. Az Európai Bizottság októberi rövid távú előrejelzése szerint a termelők további árcsökkenésre számíthatnak az elkövetkező időszakban. (vlv, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.