Rekord munkanélküliség Japánban

Tokió |

<p>Minden idők legnagyobb munkanélküliségét regisztrálták júliusban Japánban: 3,59 millióan voltak állás nélkül, ami a munkaképes korú lakosság 5,7 százaléka. Júniusban 5,4 százalék volt a ráta, az előző rekordot 2003 áprilisban jegyezték fel, amikor 5,5 százalék volt a munkanélküliség.</p>

Eközben a fogyasztói árak folyamatosan csökkennek - júliusban 2,2 százalék volt a defláció -, a foglalkoztatási helyzet romlása miatt az emberek kevésbé költekeznek. A statisztikai hivatal adatai szerint a családok 2 százalékkal kevesebbet költöttek júliusban, mint egy évvel korábban. Így a gazdaságnak nehéz lesz kitörni az ördögi körből, mert a defláció csökkenti a vállalatok nyereségét, ami a termelés mérsékléséhez, leépítésekhez vezet.
    Mindez igen rossz hír a választásokra készülő kormánypárt számára, amelynek súlyos vereségét jósolják az elemzők a hét végi voksoláson. A kormányzó liberális párt (LDP) több mint fél évszázada szinte megszakítás nélkül van hatalmon, de támogatottsága igencsak megcsappant az utóbbi időben többek között a botrányok, politikai fordulatok és amiatt, hogy az LDP nem tud megbirkózni a csökkenő és gyorsan öregedő népesség súlyos problémáival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?