Ragaszkodunk a piszkos pénzhez

Pozsony |

<p>Az európaiak kétharmada szerint koszosak a pénzérmék és papírpénzek, így nem higiénikus kézbe venni őket, ám öt európai felnőttből mégis csupán egy mossa meg a kezét, miután pénzhez ért &ndash; derül ki a MasterCard kutatásából, amelyet tizenkét európai országban végeztek.</p>

A MasterCard által megkérdezettek többsége koszosabbnak tartja a készpénzt, mint a tömegközlekedési járművek kapaszkodóit, ám a megkérdezett európaiak egyelőre nem hagytak fel a készpénzhasználat szokásával. A kutatás megállapította: a készpénzhasználattal kapcsolatos veszélyérzet és cselekvés között Magyarországon és Franciaországban van a legnagyobb távolság, vagyis e két országban mondták a legtöbben, hogy koszos a készpénz (84 és 74%), ám itt mosnak a legkevesebben kezet készpénzes fizetés után (26, illetve 19%). A többség nem mos kezetA kutatásban részt vevő európaiak kétharmada egyetértett abban, hogy óvatosan kell bánni a készpénzzel, mert rengeteg kórokozó lehet rajta. Ennek ellenére a felmérés szerint Európában az emberek gyakrabban mosnak kezet azután, hogy megsimogattak egy állatot (46%) vagy tömegközlekedéssel utaztak (36%), mint azután, hogy pénzt fogtak a kezükben. Azzal kapcsolatban, hogy miért vonakodnak az emberek felhagyni a készpénzhasználat szokásával, Donna Dawson brit pszichológus elmondta: „A pénz, amely kézzelfogható bankjegyek és érmék formájában van jelen az életünkben, a gazdasági hatalom és egyéni siker legerősebb látható jelképe; így sokak számára nehéz bármiféle negatív képzetet társítani a fogalmához. Az emberek többsége továbbá úgy gondolja: mivel semmiféle ráhatása nincs arra, hogy őt megelőzően kik, hányan, hol és hogyan használtak egy adott papír- vagy fémpénzt, ezért fölösleges azon aggódni, hogy vajon mennyire lett koszos egy-egy bankjegy vagy érme a korábbi használat során. Lehet, hogy a készpénz koszosságáról szóló információk egy darabig aggasztják az embereket, de aztán viszonylag hamar megfeledkeznek róluk.” A MasterCard kutatásának további eredményei szerint tízből csaknem négy európai (37 százalék) hajlandó lenne változtatni az életmódján a nagyobb higiénia érdekében, és a többségük azt mondta, szívesen térne át a bankkártyás, illetve egyérintéses fizetésre ebből a célból. Jim O’Mahony ír biológus, a Cork Institute of Technology munkatársa szerint régóta közismert, hogy kapcsolat van a pénzhasználat és a higiénia hiánya között. Történelmi feljegyzésekből tudjuk, hogy Angliában a falusiak a pénzt hibáztatták a pestisjárványok terjedéséért, és fertőtlenítési céllal ecetes hordókban áztatták a pénzérméket. Az utóbbi években számos tudományos kutatás igazolta, hogy a bankjegyek és pénzérmék baktériumokat és más mikrobákat hordoznak. Az emberek többsége tudatában van annak, hogy kockázatos pénzzel érintkezni, ám a gyakorlatban a többség még a legegyszerűbb higiénés szabályokat sem tartja be. Baktériumok ezreiEgy korábbi vizsgálat, amelyet a MasterCard és az Oxfordi Egyetem végzett 2013-ban, kimutatta, hogy egy átlagos európai papírpénzen 26 ezer baktérium van, melyek ártalmasak lehetnek az egészségünkre. Ennek tudatában minden okunk megvan rá, hogy a készpénzhasználatot egészségügyi kockázattal járó tevékenységnek tartsuk, ami éppolyan fertőzésveszélyes, mint megfogni a vécékilincset, közös tányérból enni nyilvános helyen, vagy megfogni egy mozgólépcső korlátját. Noha nincsenek kőbevésett nemzetközi normák arra vonatkozóan, hogy járványok idején hogyan kellene kezelni a készpénzt, de az bizonyos, hogy az ilyen fertőzésveszélyes időszakokban célszerű lenne előnyben részesíteni a higiénikusabb megoldásokat, mint amilyen például a készpénzmentes fizetés. Nehezen válunk meg a készpénztőlChris Kangas, a MasterCard Europe egyérintéses fizetési megoldásokért felelős vezetője szerint az idei kutatásból világosan látszik, hogy a készpénzhasználat higiéniai kockázatai ellenére az európaiak nehezen hagynak fel a készpénzes fizetés rossz szokásával. Az egyérintéses fizetés segítségével ugyanakkor nem csak gyorsan és kényelmesen, hanem baktérium- és kórokozómentesen lehet fizetni. (TASR, MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?