Ragaszkodunk a koronához

Pozsony |

<p>Három évvel az euró szlovákiai bevezetését követően még mindig mintegy 4 milliárd szlovák korona (132,7 millió euró) van a lakosság és a cégek kezében, így továbbra is nagy az érdeklődés a beváltás iránt. A szlovák jegybankot naponta több mint százan keresik fel, akik a szlovák koronájukat euróra szeretnék cserélni.</p>

„Csak tavaly több mint 320 ezer bankjegyet és 1,4 millió érmét váltottunk be” – nyilatkozta Petra Pauerová, a jegybank szóvivője. Az elmúlt évben 35 ezren keresték fel ilyen kéréssel a jegybankot, napi átlagban több mint 140 kérvényt fogadnak. Fokozatosan azonban csökkent a szlovák koronát beváltók száma, hiszen 2010-ben még 27%-kal többen keresték fel a jegybankot ez ügyben, mint tavaly. Egyelőre azokat sem sürgeti az idő, akik szlovák érméket szeretnének visszaváltani, a jegybank az ilyen igényeket 2013 végéig fogadja, a papírpénzt pedig korlátlan ideig beváltja. A kereskedelmi bankoknál ugyanakkor már a bankókkal sem érdemes próbálkozni, hiszen a pénzintézetek a szlovák érméket csak 2009 közepéig, a bankókat pedig 2009 végéig vették át. A nemzeti valuta euróra váltásánál az egyes országok más-más határidőket szabtak. Míg Belgium, Németország, Spanyolország, Luxemburg és Írország a korábbi nemzeti valutájának a bankóit korlátlan ideig visszaváltja, a franciák például ezt csak 2012. február 17-éig tehetik meg. (mi, SITA, Akt.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?