Pozsonyban a vadonatúj Ford Mustang

Pozsony |

<p>Bár Európában még kevés helyen árulják, becslések szerint nagyon gyorsan elkel majd, előrendelésben. Nem csoda, az új Ford Mustang nagyon dögös, iszonyatosan erős a motorja és nem olcsó.&nbsp;</p>

A közép- és kelet-európai országok közül Szlovákiában mutatták be először. Az eheti pozsonyi autószalonon is kiállítják, igaz, csukott ajtóval. Én néhány nappal korábban nézhettem meg közelebbről, kívül belül egyaránt. Hatalmas az izgalom, hiszen a Mustang 50 év után tér vissza ismét Európába. Az autószalonon kiállított modell motorházában a legerősebb 5 literes V8 motor rejlik, hihetetlennek tűnő 418 lőerővel. S bár a kiállításon nem tudják kipróbálni, elhihetik, hogy lenyűgöző hangja van. Vezetni ugyan nem vezettem, de elég volt a közelében lenni, amikor begyújtották a motort. Kő kövön nem maradt. Az autó, összehasonlítva a régebbi modellekkel határozottan dinamikusabb, modernebb külsőt kapott, a Mustangokra jellemző formát ennek ellenére sikerült megőrizni. Szerény véleményem szerint a járgányt hátulról kicsit futurisztikusra tervezték, a klasszikusabb elemek ott nekem jobban tetszenének. Az utastér sportos, a fekete bőr dominál benne. Kicsit furcsán hat, hogy a volánon például ugyanolyan vezérlő gombok vannak, mint más Fordokban, de hát mit lehet tenni, ez van. A Pozsonyban bemutatott példányba ugyan beülhettünk, de vezetni azért nem lehetett, ahhoz túlzottan féltették, tehát az első próbamenetre addig kell várni, míg meg nem érkezik az országba az első, már eladásra szánt modell. Hogy erre mikor kerül sor, azt egyelőre nem tudták elárulni a Ford szlovákiai forgalmazói, a Summit Motors képviselői.Amit viszont elárultak, az a Mustang szlovákiai ára. Az alapnak számító 2,3 literes, 314 lóerős benzines Ecoboost motorral ellátott modell alapára 35 990 euró lesz. Az ötliteres V8-as motorral rendelkező modellt, 418 lóerővel 41 990 eurótól lehet majd megvenni. Az, hogy mennyi autót sikerül nálunk értékesíteni, egyelőre kérdéses, mindenesetre minimum örömteli hír, hogy az utakon futkározó Focusok meg Mondeók mellett végre a Mustang is megjelenik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?