Pórul járt részvényesek

Pozsony |

<p>Az állam e hónaptól újra lehetővé teszi a valós értékkel már nem bíró értékpapírok ingyenes átruházását a vagyonalapra, aminek köszönhetően a tulajdonosok elvileg visszakaphatják az értékpapír-nyilvántartónak korábban kifizetett számlavezetési díjat. Mára azonban kiderült, hogy a pénzhez csak az emberek töredéke jutott hozzá.</p>

Az állam 2009 óta tette lehetővé, hogy az értéktelen részvények tulajdonosai díjmentesen átruházzák a részvényeiket a Nemzeti Vagyonalapra (FNM). Az értékpapír-tulajdonosok csak így mentesülhetnek a Központi Értékpapír-nyilvántartónak (CDCP) járó kezelési költség fizetése alól, amelynek az éves díja mára meghaladja a 14 eurót.

Szlovákiában hat évvel ezelőtt csaknem egymillió olyan számla volt az értékpapír-nyilvántartónál, amelyen reális értékkel nem rendelkező, a vagyonjegyes privatizáció első körében szerzett értékpapírok voltak, amelyekkel a tulajdonosaik nem tudtak mit kezdeni. Az elmúlt években ez jelentősen csökkent, idén tavasszal azonban még mindig 328 ezer ilyen számlát regisztráltak. Az eredeti szabályok szerint ugyan az elmúlt év végén lejárt az a határidő, ameddig a lakosság ingyen szabadulhatott meg az értékpapíroktól, a parlament által májusban elfogadott módosító javaslatnak köszönhetően azonban – több mint féléves kiesést követően – e hónap elejétől jövő év június 30-ig újra díjmentesen átruházhatók a részvények.

A hatályos szabályok szerint a vagyonalap az átruházást követően kifizeti a számlavezetési díjat a tulajdonos helyett arra az évre, amelyben az átruházásra sor került, és legfeljebb két évre visszamenőleg. Az állam korábban azt ígérte, hogy június végéig mindenki hozzájut a pénzéhez, aki erre jogosult, több ezren azonban hoppon maradtak. „Nagyjából 4 ezer olyan szerződésről van szó, amelyet az elmúlt év végén, vagyis az utolsó pillanatban írtak alá” – nyilatkozta Miroslav Michalík, a Dlhopis Értékpapír-kereskedő vezetője. Dagmar Kopuncová, a CDCP szóvivője szerint többségük a bonyolult esetek közé tartozik, amikor az értékpapír-tulajdonos hibás vagy hiányos dokumentációt adott le, az elbírálásuk ezért elhúzódott az idei évre. „Akiknek a kérvényeit csak az idei évben bírálták el, azok a visszajáró pénzükhöz legkésőbb jövő júniusig juthatnak hozzá” – nyilatkozta Miriam Žiaková, a Nemzeti Vagyonalap szóvivője.

Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy sokan csak az értéktelen papírjaiktól válnak meg, megfeledkezve a Központi Értékpapír-nyilvántartónál nyitott számlájuk felszámolásáról. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt években 513 ezren váltak meg az értéktelen papírjaiktól, a számlavezetési díjat azonban Žiaková szerint csak 130 ezren kapták vissza. „Ez épp azzal magyarázható, hogy az értékpapírjaikat átruházók közül nem mindenki számolta fel a számláját, márpedig az említett díjat a számlavezetésért fizetik, így akinek megmaradt a számlája, az nem jogosult a pénzre” – tette hozzá Žiaková. (vlv, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?