Osztrák jegybankelnök: negatív infláció jöhet az euróövezetben

Bécs |

<p>Az olajárak csökkenése miatt az év első felében néhány hónapra negatív infláció is kialakulhat az euróövezetben - jelentette ki pénteken Ewald Nowotny, az osztrák jegybank elnöke, az EKB kormányzótanácsának a tagja.&nbsp;</p>

Az euróövezeti infláció decemberben 0,2 százalékon stagnált, messze az EKB "közel két százalék alatt" kitűzött céljától. Nowotny a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy az olajárak csökkenése nem csak általában a fogyasztói árakat, hanem áttételesen (az élelmiszerek és az energiaárak alakulásától megtisztított) maginflációt is lefelé szorítja. 

"Megvan annak a kockázata, hogy az olajárak csökkenése áttételesen, például az alacsonyabb szállítási díjak közvetítésével a maginflációra is hatással legyen" - mutatott rá az EKB kormányzótanácsának a tagja egy nappal azt követően, hogy az EKB elnöke Mario Draghi az euróövezeti infláció felfűtése érdekében további monetáris ösztönző intézkedéseket helyezett kilátásba az EKB következő, márciusi kamatdöntő ülésére. 
    
Mandátumunk keretein belül semmi nem tart vissza bennünket a rendelkezésünkre álló monetáris ösztönző eszközök alkalmazásától - jelentette ki Ewald Nowotny.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?