Óriási a bérszakadék

Pozsony |

<p>Az ország nyugati és keleti járásaiban élő fiatalok között az országos átlagnál is nagyobb szakadék tátong a fizetések tekintetében.</p>

A merces.sk, bérfelméréssel foglalkozó internetes oldal elemzése szerint a 17-24 év közötti pozsonyiak 41%-kal keresnek többet, mint az eperjesi kerületben élők.

Miroslav Dravecký, a kutatás projektmenedzsere szerint a legnagyobb fizetésekkel ebben a korosztályban a Pozsonyban élők büszkélkedhetnek, ahol az átlagbér havi 686 euró (20 666 Sk). A többi kerületben ez a 600 eurót (18 076Sk)sem érte el. Még ennél is kirívóbbak azonban a bérkülönbségek a 35 és 44 évesek körében. Ezeknél a pozsonyiak 74%-kal keresnek többet, mint az eperjesi kerületben élők. Dravecký ezt azzal magyarázza, hogy ebben a korosztályban a legnagyobb a magasan képzett szakemberek aránya, akikből Pozsonyban jóval több dolgozik, mint az ország egyéb régióiban.

A 45 év feletti korosztály alacsonyabb fizetései azzal magyarázhatók, hogy ebbe a korosztályba tartozik a legtöbb tanár és egészségügyi alkalmazott. Az iskolaügy és az egészségügy a legrosszabbul fizetett ágazatok közé tartozik. A merces.sk adatsora elsősorban a felmérésbenrésztvevőkb.120ezer alkalmazottól szerzett adatokon alapul. A másik fontos forrás a cégek által meghirdetett állásajánlatokban kínált fizetés.
égkorong-világbajnokságon, miután kedden 3-1-es vereséget szenvedett a fehérorosz csapattól, így az A csoport negyedik helyén végzett.

A magyarok gólját Peterdi Imre szerezte.
Pat Cortina tanítványai pénteken várhatóan az osztrákok ellen lépnek jégre az első, kiesés elkerüléséért sorra kerülő meccsen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?