Orbán begyűjti a nemzet aranyát

OV
Budapest |

A magyar kormányfő, Orbán Viktor javaslatára megtízszerezte aranytartalékát a Magyar Nemzeti Bank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap jelentette be, hogy tízszeresére növelte az ország aranytartalékát. Vagyis a tartalék 3,1-ről 31,5 tonnára emelkedett, ami a jelenlegi árfolyamon 1,24 milliárd dollárt (1,07 milliárd euró) jelent. Ezzel a magyarországi aranykészlet nagysága elérte a 70 évvel ezelőtti szintet. Aránya az ország nemzetközi tartalékain belül még így sem mondható magasnak, de már elérte a 4,4 százalékot, ami többé-kevésbé megfelel a Magyarországhoz hasonló államok arányainak. A magyar jegybank 1986 óta most először vásárolt újra aranyat.

Kapcsolódó cikkünk

Az aranytartalék emelésére és fizikai formában történő hazaszállítására 2018 októberének első felében került sor. Az Index beszámolója szerint a bejelentésnél Matolcsy György, az MNB elnöke arról is beszélt, hogy egy éve Orbán Viktor javasolta, hogy az elvileg független jegybank gondolja át az aranystratégiát, ezután döntöttek a tartalék növelése mellett. Az aranytartalék nemzet- és gazdaságstratégiai szerepe napjainkban ismét felértékelődik – vallja Matolcsy. A korábbi, mintegy 40–50 tonnás aranytartalék a rendszerváltás idején (1989 és 1992 között), az akkori nemzetközi trendnek megfelelően csökkent 3,1 tonnára. Akkor a központi bankok a nemzetközi tartalékok minél nagyobb hányadát fektették be a piaci árfolyamok mozgásának kevésbé kitett, biztonságosabbnak, likvidebbnek tartott és magas várható hozamot ígérő külföldi állampapírokba. A 2008-as pénzügyi világválság nyomán azonban a jegybankok átértékelték az aranytartalékok szerepét. Ismét nem pusztán befektetési terméknek tekintik, hanem olyan stratégiai eszköznek, amely alkalmas az ország iránti bizalom erősítésére. Magyarországhoz hasonlóan az elmúlt években számos ország – például Hollandia, Németország, Ausztria – határozott az aranytartalék hazaszállításáról, mert külföldi kezelését egyre több jegybank ítélte kockázatosnak. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?